Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Magától ment az e-mail a főnöknek, hogy nem ér be reggel időben.
Óriási pályát fut be az interneten az a számítógépes programokból álló csomag, amelyet egy cég dolgozói tettek közkinccsé a napokban. A társaságnál egy olyan gépen bukkantak a programokra, amit egy korábbi dolgozójuk hagyott hátra, miután felmondott. A programozó olyan típusú ember volt, aki mindenre azonnal kódot írt, ha a feladat másfél percnél többet vett el az életéből.
A fejlesztő informatikus gyakorlatilag automatizálta a saját hétköznapjait. Az egyik programot például egy Prodigy számról nevezte el (Smack my bitch up), amely eredetileg egy felszólítás arra, hogy „valaki lője be nekem a heroint”, de itt a „bitch” valószínűleg a másik, vulgáris értelmében is („kurva”) használatos. A program ugyanis automatikusan sms-t küld a feleségnek, ha a munkahelyi szerver este 9 óra után bármilyen aktivitást érzékel. Az sms szövegének állandó eleme a „túlórázom”, az okokat pedig egy előre megadott listából véletlenszerűen generálja a program.
Az egyik nem nagyon szeretett ügyfél is megihlette a programozót, és írt egy olyan kódsort, amelynek elnevezésében „seggfejnek” titulálja őt. A program automatikusan pásztázza a kuncsafttól beérkező leveleket, és ha megtalálja benne a „segítség”, a „baj”, a „bocsánat” vagy hasonló kifejezéseket, akkor automatikusan küld egy rövid válasz e-mailt „Ne aggódj haver, legközelebb vigyázz jobban” üzenettel.
A „másnaposság” elnevezésű kis program azt érzékeli, ha a munkahelyi szerveren nincs a dolgozótól semmilyen aktivitás reggel 8.45-ig, és ekkor küld egy e-mailt a főnöknek „Nem vagyok jól / ma otthonról dolgozom” tartalommal, magyarázatként pedig egy előre legyártott listából véletlenszerűen emel be szövegrészeket.
Nagydíjat érdemel az a megoldás is, amely aktiválás után vár egészen pontosan 17 másodpercet, majd kapcsolatba lép az irodai kávéfőzővel, és utasítja, hogy kezdjen főzni egy közepes méretű, félig koffeinmentes lattét. A program arra utasítja a masinát, hogy a lefőzés után még várjon 24 másodpercet, és csak aztán csorgassa bele a kávét a pohárba, az egész ugyanis úgy van kitalálva, hogy pont ennyi időre van szüksége egy embernek ahhoz, hogy a kérdéses íróasztaltól eljusson a kávéfőzőig.
Az utolsó kódsor értékét növeli, hogy még a kollégák sem tudták, hogy a kávégép be van kötve a hálózatba, az aktiváló kódolt üzenetet pedig a mai napig nem tudják pontosan értelmezni.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.