Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Sátrat vetrek a Flórián téri OTP-bankfiók előterében a devizahiteles aktivisták, két óráig szerettek volna maradni, de a rendőrök kivitték őket.
Elfoglalták a Flórián téri OTP Bank fiókjának előterét a Nem adom a házamat mozgalom akvitistái, de délelőtt tízre a rendőrök kivitték őket a bankfiókból.
Az aktivisták azt követelték, amit korábban is, hogy bankok térítsék meg azt a kárt, amit a devizahiteleseknek szerintük okoztak.
Az egyik aktivista, Póka László telefonon azt mondta a hvg.hu-nak, hogy 8:53-tól 10:53-ig szándékoznak maradni, mert úgy vélik, hogy ez a véleménynyilvánításba simán belefér. Az OTP biztonsági emberei ugyan megpróbálták őket taszigálni a demonstráció kezdetén, de a rendőrök a megérkezésukkor rendre utasították a szekuritiseket – mondja Póka. A rendőrség előbb a jogi helyzet tisztázására várt, de fél tíz után munkatársunk azt jelentette, hogy felszólították távozásra a demonstrálókat.
Póka ugyan a hvg.hu-nak azt mondta, hogy ha megpróbálják kitenni őket, ellent fognak állni, de délelőtt tízre a rendőrség az összes demonstrálót kivitte a bankfiókból. Munkatársunk szerint dulakodás nem volt, a rendőrök még azt is megvárták, hogy akin nincs kabát, az előbb felvegye, mielőtt kicipelik.
Az események után az ügyfélszolgálatot egy időre szüneteltették.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.