Lázár ötlete a 110 ezer közigazgatási dolgozó töredékét érintheti

A 110 ezer közigazgatási dolgozó közül csak a járási kormányhivatalok 17 ezres létszámát érinti az állami tisztviselőkről szóló, életpályaként is felfogható javaslat, amelyet Lázár János nyújtott be a parlamentnek – írta a Magyar Nemzet hétfőn.

  • MTI MTI
Lázár ötlete a 110 ezer közigazgatási dolgozó töredékét érintheti

Örülünk annak, hogy a járási kormánytisztviselők keresete nő, de a többieknél is emelni kellene – mondta Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára a Magyar Nemzetnek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken benyújtott előterjesztése a hatályos köztisztviselői törvénytől eltérő jogállást és előmenetelhet kapcsolódó, sávosan emelkedő illetményrendszert javasol az állami tisztségviselőknek.

A szakszervezeti vezető szerint a járási kormánytisztviselőknek ígért, átlagosan 30 százalékos béremeléssel egy időben a létszám 10 százalékkal csökken és az eddigi pótlékok megszűnnek.

Az MKKSZ főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a 37 ezer önkormányzati köztisztviselőből 24 ezernek a fizetése nyolc éve nem nőtt. A szakszervezet sztrájkot is kilátásba helyezett.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.