szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Öt évre szóló közterület-használati megállapodást kötne a fővárosi önkormányzattal a Sziget Kft. az Óbudai-szigetre a Sziget Fesztivál és a Gyerek Sziget tervezhetőbb megvalósítása érdekében a 2016 és 2020 közötti időszakra. Az erről szóló javaslatról jövő szerdán dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

Ha megszületik a megállapodás, akkor évente a megjelölt közterületek meghatározott időszakos használatáért a Sziget Kft.-nek 80 millió forint plusz áfát kell majd fizetnie - áll a Szeneczey Balázs és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztésben.   

A Sziget Kft. által benyújtott kérelem alapján az előző évekhez hasonlóan a Sziget Fesztivált évente augusztus közepén egy hét időtartamban, a Gyerek Sziget rendezvénysorozatot pedig június négy hétvégéjén rendeznék meg.

Kitértek arra is, hogy a rendezvények helyszíne az előző évihez képest annyiban módosul, hogy a Sziget Fesztivál esetében a fesztiválra érkező vendégek beléptetése, ellenőrzése célját szolgáló beléptető pontokat a fokozott biztonság érdekében nagyobb területen alakítanák ki.

Mint írták, a Sziget Kft. a használt területen kötelezően elvégzendő helyreállításon felül a rendezvényei egyre magasabb színvonalon történő megrendezhetősége érdekében a többéves időtartamra szóló megállapodás megkötésének ellentételezésére ajánlatot tett az Óbudai-sziget infrastrukturális fejlesztésére is, melyet a 2016-2020 közötti időszakban a fővárosi önkormányzattal együttműködve saját költségén akar megvalósítani.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!