Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hétfőn elhagyhatja a börtönt a Buda-Cash egykori vezérigazgatója és vezérigazgató-helyettese, ezért fejenként 15 millió forint óvadékot fizetnek.
Pénteken döntött a Fővárosi Törvényszék a tavaly februárban kipattant Buda-Cash brókerbotrány két vádlottjának, az első rendű Varga Péter volt vezérigazgató-helyettesnek és a harmadrendű Tölgyesi Péter, egykori vezérigazgatónak a házi őrizetbe engedéséről 15-15 millió forintos óvadék ellenében – tájékoztatta a hvg.hu-t Pál Helga, Varga védője a magyar joggyakorlatban még ritka fejleményről.
Az ügyfelek és a hozzájuk tartozó bankcsoport több mint 100 milliárd forintjával elszámolni nem tudó brókercég két, bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztással és csalással vádolt ex-igazgatója eddig előzetes letartóztatásban ült.
A vádlottak csak hétfőn hagyhatják el a börtönt, mert a pénzt letétbe kell helyezni, és erre a péntek déli döntés után már nem maradt elegendő idő. Kiengedési kérelmükről Gimesi Ágnes, a Kulcsár-ügy, azaz a 20 milliárdos sikkasztással vádolt egykori K&H-s sztárbróker büntetőperének bírája ítélt. A bírónő szerint a két vádlottnak – a büntetőügy súlya miatt – akár többet is kellett volna fizetnie. Figyelembe vette azonban azt, amivel az ügyvédek, Bánáti János és Pál Helga érveltek, hogy a másik két, korábban előzetesben tartott vádlott, Pintér Zoltán, a Buda-Cash alapítója és Gyarmati János vezérigazgató-helyettes óvadék nélkül kerülhetett házi őrizetbe, márpedig ez a helyzet – a védők szerint - sértette a törvény előtti egyenlőség jogát.
A bírónő azt a szempontot is elfogadta, hogy a vádlottak – akik közül kettő önmagát jelentette fel a Magyar Nemzeti Banknál tavaly februárban – valószínűleg nem fognak elszökni, már csak a lábukra erősített nyomkövető miatt sem, viszont a házi őrizet megkönnyíti, hogy elemezzék az egy hete nekik átadott vádiratot és felkészüljenek a június 30-án induló büntetőperre.
Az ötödik vádlott, az elsősorban a Buda-Cash körüli DRB-bankcsoport kiépítésén munkálkodó Pál Gyula pedig csak a büntetőeljárás elején, mindössze két napig volt őrizetben. Varga és Tölgyesi – mondta el a hvg.hu-nak Pál Helga – rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől szedi össze a pénzt, mivel a vagyonukat zárolták.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.