Bedurrantották az állami turisztikai ügynökséget

Elindult a Magyar Turizmus Zrt. átszervezése a szervezeti struktúra racionalizálásával és optimalizálásával, amelyet követően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fennhatósága alatt megkezdte működését a Magyar Turisztikai Ügynökség – közölte a szervezet.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Bedurrantották az állami turisztikai ügynökséget

Az új turisztikai ügynökség a vezetők tervei szerint rövidesen még nagyobb mértékben segíti majd a magyar gazdaság fejlődését – közölte a szervezet. "Ahogy Bienerth Gusztáv kormánybiztos fogalmazott, a cél: megelőzni Prágát és ostromolni Bécset" – írták.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter április 25-én  jelentette be, hogy az új ügynökséget Guller Zoltán vezeti, a szervezet koordinálásával pedig Bierneth Gusztávot bízták meg, utóbbi lesz a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos. Hogy Bierneth Gusztáv milyen sok poszton volt eddig bevethető, azt ebben a cikkben írtuk meg.

A Magyar Turisztikai Ügynökség a termékfejlesztéstől a rendezvények koordinálásán át a külképviseletekig minden turizmust érintő kérdéssel foglalkozni fog. Seszták Miklós áprilisban azt is bejelentette, hogy a megszűnő-átalakuló Magyar Turizmus Zrt. dolgozói mindegyikének felajánlják, hogy átjöjjön és dolgozzon az új rendszerben.

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezetője már korábban távozott a posztjáról, pár nappal azután, hogy kihirdették az új állami turisztikai ügynökség létrehozását.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.