Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Óvatosnak kell lenni a bőkezűnek látszó lakásvásárlási támogatással (csok), különben olyan pofonokba futhatnak bele a fiatal párok, melyekre álmukban sem gondoltak volna. Az első keserű tapasztalatok már fent vannak a neten.
Egyetlen hét alatt több mint háromszázan csatlakoztak a Facebookon a csok-károsultak csoportjához – mert már ilyen is van. Ebből kiderül, hogy a csok kapkodó, logikátlanságokat sem nélkülöző bevezetése többeket is bajba sodort. (A családok támogatására és a lakásépítések fellendítésére kitalált otthonteremtési kedvezmény részleteiről itt olvashat)
A bankok az érdeklődőknek sokszor ellentmondásos információkat adtak, sőt egyes folyósított támogatásokat az ügyfeleknek vissza kell fizetniük. A legtöbb zavart egyelőre az a szabály okozza, amely szerint osztatlan közös tulajdon után nem vehető igénybe a kedvezmény – a Facebookra írt bejegyzésekben erről a problémáról számol be a legtöbb csatlakozó.
Az esküvőt is átszervezték
Korábban a támogatás igényléséhez elegendő volt közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalt, úgynevezett használati megosztási szerződés. A pénzintézetek ennek megfelelően bírálták el a kérelmeket és folyósítottak is támogatásokat. Az NGM azonban áprilisban közleményben hívta fel a figyelmet, hogy az idei februári törvénymódosítás következményeként ilyen ingatlanra nem jár csok, az igénylőknek kizárólagos tulajdonnal kell rendelkezniük.
Emiatt aztán akadtak, akik elestek a támogatástól, pedig megvoltak a papírjaik, és összeszedték a még a csokon felül hiányzó pénzt a lakás árához. Sőt még olyan történet is ismert, hogy az esküvő időpontját is a csokos lakás miatt hozták előbbre, vagy amikor a már kifizetett foglaló összegét bukták el. De pórul leginkább az járt, aki gyorsan lépett, és felvette a támogatást: tőle a pénzt az állam kamatostul követelheti vissza.
A kiút az ilyen esetben egyrészt a társasházzá alakítás vagy a telekmegosztás lehet, aminek vannak pluszköltségei és kockázatai (például, hogy a többi lakót is rá kell venni arra). Vagy a csok átalakítása piaci hitellé, ami szintén növeli a család terheit, és nem mindig van rá lehetőség, mert a lakásvásárlók jó része eleve igénybe vesz más hitelkonstrukciót is. (Ebben az esetben könnyen túllépheti az egy ingatlanra jutó hitelfedezeti arány a 80 százalékot és/vagy a törlesztőrészlet az előírt jövedelemterhelést.)
Nehéz a továbblépés is
Ezen kívül is kitapinthatók további aknák, amelyek esetleg csak évek múlva robbannak. Ahogy Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke is felhívta a figyelmet a Portfolio konferenciáján, ha a harmadik gyerek érkezése előtt felbomlik a házasság, és ottmarad a feleség két gyerekkel, valamint a hitellel, a kölcsönt és az esetleg igénybe vett támogatást súlyos büntetőkamattal kell visszafizetni.
Az Azénpénzem.hu internetes oldal hívta fel arra a figyelmet, hogy milyen nehéz a továbblépés a csokos lakásból, ha az valamiért szűkké válik, vagy az ingatlantól családi okból megválnának. A bőkezű támogatás feltétele ugyanis a 10 éves helyben maradás: kiadni és eladni is csak ezután lehet. (A röghözkötésről keretes írásunkban olvashat.)
A csok hírére heteken belül jelentősen megugrottak a lakásárak (van, aki emiatt maradt le a már kiszemelt ingatlanról), miközben a magyar találékonyság megmutatkozott abban is, hogy napokon belül megjelentek tippek arról, hogyan lehet kijátszani a csokra vonatkozó jogszabályokat. A megélénkülő kereslet hatására beindultak az új beruházások, 2017–2018-ban egyre több új otthon készül el. Szintén az Azénpénzem.hu mutatott rá arra az ellentmondásra, hogy lakást vásárolni a legolcsóbb a tervezőasztalról, és hogy a legjobb fekvésű lakásokat is ilyenkor lehet lestoppolni. Csakhogy az előírás szerint a csokot a vevő az adásvételi szerződés megkötése utáni 120. napig tudja kérelmezni, de csak olyan lakásra, amelynek használatbavételi engedélyét már kiadták. Ez azt jelenti, hogy a csokra számító vásárlóknak magasabb árakkal kell számolniuk, és adott esetben meg kell elégedniük a kevésbé előnyös lakásokkal. Az ingatlanforgalmazónak pedig meg kell várnia, hogy a forgalomképes lakásra a bank kifizesse a csokot, ami viszont általában tovább tart négy hónapnál.
Röghöz kötve |
A korábbi Fészekrakó-programban általános tapasztalat volt, hogy a családok sokszor anyagi kényszerből olyan lakást vettek, melyek hamar szűkké váltak a számukra – és aztán nehezen tudtak egy következő lakásba továbblépni. A csok esetében a törvényalkotó gondolt erre, de az Azénpénzem.hu szerint a kiugrás így is okozhat nehézségeket. A törvény szerint a lakás értékesítésére tíz évnél korábban is lehetőség nyílhat a támogatás visszafizetése nélkül, de csak akkor, ha az eladás egy másik ingatlan vásárlása vagy építése céljából történik.
Ilyenkor amíg az újabb ingatlant meg nem veszik, kérelmezni lehet a visszafizetés felfüggesztését vétel esetén egy, építkezés esetén három évre. A felfüggesztés idejére a korábban kapott támogatásnak megfelelő összeget letétbe kell helyezni a Magyar Államkincstár számláján, amit csak akkor kaphat vissza az igénylő, ha a lakáscsere a határidőn belül megvalósult. Ilyenkor az elidegenítési, illetve terhelési tilalmat már csak a 10 évből hátralévő időre jegyzik be. Fontos feltétel, hogy az újabb ingatlan nem lehet kisebb vagy értéktelenebb, mint a régi, ellenkező esetben a különbözetre arányosan jutó csok-összeget vissza kell fizetni. Ez ismét a felbomló házasságok esetén jelenthet problémát. |
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.