Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Jövő héttől újra megváltoznak a cafeteria kiszámításának szabályai, új juttatásként jövőre megjelenik az albérleti támogatás – írta a Világgazdaság.
A munkáltató a módosítások után adómentesen nyújthat lakhatási támogatást, amennyiben a hetente legalább 36 órát dolgozó alkalmazottja állandó lakhelye minimum 60 kilométerre van a munkahelyétől, vagy az oda- és visszautazás ideje tömegközlekedéssel meghaladja a három órát – idézte fel a VG.
Ráadásul ez az adómentes juttatás akár a minimálbér 40 százalékáig terjedhet a foglalkoztatás első két évében. Az ezt követő két évben a minimálbér 25 százaléka a határ, majd még egy évig 15 százalékig terjedhetne.
Augusztus 1-jén megváltoznak lakástámogatásoknál a méltányolható lakásméret szabályai is. Kizárólag abban az esetben lehetett eddig is a lakáshitel munkáltatói támogatása adómentes, ha a lakás szobaszáma – az ott lakók figyelembevételével – nem haladta meg a törvényben megadott határértéket.
Míg korábban a 6–12 négyzetméteres helyiségeket fél szobaként számolták el az adómentesség feltételeinek vizsgálatakor, addig augusztus 1-jétől az a helyiség, amelynek hasznos alapterülete meghaladja a 8 négyzetmétert, már egész szobának számít. Az új szabályozás nem ismeri a fél szoba fogalmát, így a 8 négyzetméter alatti helyiségeket egyáltalán nem kell majd számításba venni.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.