Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Szakértők szerint már láthatóak a fordulat jelei és jövőre növekedésnek indul az építőipar.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője csütörtökön az MTI-nek elmondta, nem lepődött meg az építőipar termelésének júliusi 17,6 százalékos csökkenésén, ami várható volt az uniós támogatású fejlesztések befejeződése miatt is. Kiemelte, az épületeket illetően tavaly szeptember óta nőtt az állomány, és dinamikusan, 88 százalékkal bővült az új szerződések száma. Úgy vélte, az év végén, jövő év elején fordulhat pozitív tartományba az építőipar teljesítménye, idén még azonban kétszámjegyű, 14-15 százalékos visszaesést vár a szakértő.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kommentárjában úgy vélte, az ágazat összteljesítménye még negatív, de láthatóak a fordulatra utaló jelek. A következő időszakban előbb ledolgozhatja a hátrányát az ágazat, majd növekedésnek indulhat – vélekedett.
Hiányszakma-mizéria: „Tíz év bűne, hogy az építőipar idáig jutott"
Annak, aki végigkövette mindazt, ami itt történt, nem meglepetés, hogy mekkora gondot jelent ma a munkaerőhiány Magyarországon. Legalábbis így látja az évtizedek óta a szakmában dolgozó építési vállalkozó. A munkaerőhiányt feldolgozó sorozatunk most az építőiparban kialakult állapotokat mutatja be.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.