„Az új lehetőségek harmadára nemet mondok. Mert tudom, hogy nem lennék képes a megfelelő színvonalon, a saját magamtól megkövetelt színvonalon teljesíteni. Nem minden a pénz, a rólunk kialakított képet nem szabad lerombolni” – mondja Forján Mátyás, a középvállalati kategóriába sorolható Schilling Építőipari Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Aki céges filozófiáját az ár, a minőség és a szolgáltatás színvonalának egyensúlyára építi. „Ha ezt az egyensúlyt sikerül megteremteni, a cég még száz év múlva is működni fog, ez a meggyőződésem” – mondja.

Évtizedek óta nagyjából ugyanazzal az alvállalkozói körrel dolgozik, így nem csoda, ha inkább partnerként emlegeti őket. Soha nem marad az adósuk, mindig a megállapodás szerint fizet. Ezért tartanak ki mellette. Ismerik egymást, megbíznak egymásban, ami rendkívül fontos a minőség és a határidők betartása miatt. Így viszont kapacitás híján nem tud minden új megkeresésre igent mondani. Nem szereti az „agyonpapírozást”, jobban bízik az adott szóban. „Ha már elő kell venni a szerződést, annak pereskedés lesz a vége” – idézi az évtizedek alatt megtapasztalt igazságot.

Fülöp Máté

Nem tudok versenyezni a nyugati munkafeltételekkel

„Hollandiában nem ritka, hogy az építésvezető félórás eligazítással indítja a napot. Minden brigád, minden munkatárs tudja a dolgát. Nálunk ez nem jellemző. Nyugaton a munkások a műszak végén normális, tiszta helyen átöltözhetnek, kulturált körülmények között ebédelhetnek. Nálunk meg jó, ha egy bála hőszigetelésen elmajszolják az otthonról hozott hideg ebédjüket, mert nincs hol megmelegíteni” – érzékelteti a különbséget Forján Mátyás. És persze ott van a pénz.

Forján Mátyás

Fülöp Máté

Nyugaton nagyjából másfél-kétszeres a fizetés. Ez vitathatatlan. De mi az, ami ebben a helyzetben itthon tarthatja a munkavállalót? „A biztonság. Az, hogy nálam bejelentett állása van az év 12 hónapjában. Nem csak a főidényben. Jár neki szabadság, munkaruha, biztonsági felszerelés, cafeteria, munkába járás költségtérítése, SZÉP-kártya. És biztos lehet abban, hogy ezeket a juttatásokat a fizetésével együtt minden hónapban megkapja.” Ez azért nagyon fontos, mert a fővállalkozók nem saját csapattal dolgoznak, hanem szakalvállalkozó cégeket, brigádokat bíznak meg a különböző munkafázisok elvégzésével. Ha gond van és elakadnak a pénzek, a tartozás villámgyorsan végigfut a láncon és legtöbbször az jár a legrosszabbul, aki a legvégén van. A munkás. „Hajnalban kel, dolgozik esőben, szélben, hóban, a túlóráját a legritkább esetben fizetik ki, és még abban sem lehet biztos, hogy a végén megkapja a pénzét. Persze, hogy elmegy.

Hidegburkoló, gipszkartonos, parkettás, bádogos, festő, épületgépész

– sorolja Forján Mátyás azokat, akik az utóbbi években elmentek szerencsét próbálni, hozzátéve, hogy az 1990-es évektől kezdődően Nyugatról indult, a fejlődéssel járó és elengedhetetlen technológiai váltás alapjaiban átrendezte Magyarországon a hagyományos építőipari szakmákat. Kihaltak a nagy tudást, komoly kézügyességet igénylő mesterségek. Ma már nincs műköves, kőfaragó, díszbádogos.

Az új építkezéseken nem szembetűnő a hiányuk. A régi épületek felújításánál már annál inkább. Ma már inkább a szükség diktál. Nem ritka, hogy egy parkettás inkább kitanulja a hidegburkolást, mert a brigádban éppen azon a területen van hiány. „Régen egy mester önállóan fel tudott húzni egy házat, vagy legalábbis átlátta a folyamatokat. Ma már ez másként van. Munkafázisok elvégzésére szakosodott brigádok egymásba kapcsolódó tevékenysége jellemzi az építkezéseket. Ráadásul egyre nagyobb szerep jut a gépesítésnek. Harminc éve még elképzelhetetlen volt a gépi vakolás” – említ egy jellemző példát.

Vége a Moszkva téri embervadászatnak

Ez ma már nem működik. Nincs olyan, hogy az építésvezető hajnalban tesz egy kört a Széll Kálmán tér felé, ahol a vendégmunkások arra várnak, hogy néhány ezresért, üveg borért, egy tál meleg ételért elszegődjenek napszámosnak. Ez már csak legenda. Az meg lemoshatatlan sztereotípia, hogy a kőműves és a csapata állandóan részeg és ferdén falaz, hullámosan csempéz. „Régen becsaptak hajnalban a mesterek egy kupicával, hogy legyen erő a reggeli előtt elkezdeni a munkát. De ennél nem többet. Ma ez is megengedhetetlen. Komoly gépekkel dolgoznak, veszélyes a munka, oda kell figyelni.” Szondáztatni náluk nem szokás, nincs rá szükség. Arra viszont volt már példa, hogy a brigád fel sem vette a szállónál a munkásokat szállító kisbuszba azt a kollégát, akin meglátszott, hogy ivott.

Fülöp Máté

A szakmát meg kell tanulni

Méghozzá az iskola mellett a terepen. Erre viszont a mai rendszerben nemigen kínálkozik lehetőség. Feszít a határidő, fenyeget a kötbér, nincs idő foglalkozni az újoncokkal, tanulókkal. mint a rendszerváltás előtti képzési struktúrában. Ráadásul nagyot zuhant az építőipar szakmai presztízse. Ma már szinte szégyen szakmunkásnak adni a gyereket. Mert nincs benne rang, nincs benne perspektíva. Forján Mátyás tud olyan szakiskoláról, ahol megfelelő számú jelentkező hiányában nem tudták elindítani a képzést.

A vállalkozó szerint a szemlélettel van a gond. Az emberek azt már elfogadták, hogy az áruházban nem tudnak alkudni egy plazmatévé árából. Azt is tudomásul vették, hogy a márkaszervizekben magasabb munkadíjért javítják meg a kocsijukat, mint egy kisebb műhelyben. Az viszont még nem épült be a gondolkodásukba, hogy az építőiparnak is megvannak a járulékos költségei, ha a szereplők átláthatóan, szabályosan működnek.

Az idő mindig sürget

A megrendelők jellemzően mindent a lehető legolcsóbban, a lehető legrövidebb határidővel akarnak megoldani, és ha valami hiányosságot tapasztalnak, minőségi kifogásokra hivatkozva azonnal megpróbálják lejjebb vinni az árat. Igazi mozgástér a munka díjazásában van. „Komoly árverseny van a piacon, ami erősíti a trükközést. A nagy cégek, amelyek speciális munkákat végeznek, például metróalagutat fúrnak, könnyebben tudják érvényesíteni a munkabérrel kapcsolatos költségeiket a vállalási árakban. A többi szereplő ezt nemigen engedheti meg magának.” Hiányzik az érdekérvényesítő képesség, az erő ahhoz, hogy az ágazat kiharcolja a valós költségek megjelenítését a vállalási árakban. Így az sem véletlen, hogy az árnyékgazdasággal foglalkozó kutatások, tanulmányok az egyik legfertőzöttebb területként emlegetik az építőipart.

Félő, hogy visszatérnek a nyerészkedők

Azt Forján Mátyás nem tagadja, hogy az építőipar súlyos gondokkal küzd. Legyen szó az utánpótlás-neveléséről, a megbecsültségről, árképzésről, árversenyről, minőségről, bérezésről, elvándorlásról. És akkor a politikaközeli ügyeket még nem is említettük. „Nézze, a pénzügyi válság elmúltával újra lendületbe jöhet az építőipar, a nagy pénz pedig csábító. Hiába tisztult sokat az iparág, hiába estek ki a kóklerek, az ügyeskedők, most, hogy javulhat a helyzet, vissza fognak térni.” Azt pedig még nem tudja senki, hogy meddig tart és milyen lépések kellenek ahhoz, hogy az elmúlt tíz év bűneit, mulasztásait orvosolni lehessen. De el kell kezdeni.