szerző:
hvg.hu

A Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete beszélgetésre hívta volna a Fidesz parlamenti képviselőjét, aki korábban kádárhuszároknak nevezte azokat, akik korkedvezménnyel mehettek nyugdíjba.

Az egyesület annak évfordulóján rendezett konferenciát, hogy az Országgyűlés öt éve fogadta el a törvényt a korkedvezményes nyugdíjak megvonásáról. 2011-ben az igazságügyért felelős államtitkárként Répássy Róbert "ingyenélő, lábát lóbáló kádárhuszárnak" nevezte a korkedvezményes nyugdíjasokat, a szolgálati nyugdíjban részesülő volt rendvédelmi dolgozókat, a rendőröket.

Az egyesület vezetése úgy gondolta, hogy öt év elteltével a politikus esetleg megismerkedne velük.  Szerettek volna beszélgetni, tájékoztatást adni, de Répássy Róbert a meghívás ellenére nem ment el a konferenciára. Az egyesület tagsága elítélte, hogy egy politikus ismeretek nélkül alkot véleményt.

Az egyesület bő nyolcezres tagságának a konferencián megjelent része úgy döntött, hogy továbbra is minden törvényes eszközzel fellép, hogy visszakapja a nyugdíjas státusát

A főként rendőröket, katonákat érintő törvény egyebek mellett arról rendelkezett, hogy 2012 januárjától az 57 évesnél fiatalabb szolgálati nyugdíjasok a személyi jövedelemadóval csökkentett összegű ellátást kapják, ha nem mennek vissza dolgozni a rendőrség úgynevezett állományába.

A 2011 novemberében elfogadott törvény megszüntette a korhatár előtti nyugdíjakat: 2012. január 1-jétől ilyen ellátás nem állapítható meg, a még folyósított ellátásokat pedig már nem a társadalombiztosítás, hanem a költségvetés fizeti. A megszüntetés alól kivétel a negyven év szolgálati idővel rendelkező nők nyugdíjkedvezménye.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Reviczky Gábor amiatt aggódik, hogy kirakják a ferencvárosi önkormányzati lakásból

Reviczky Gábor amiatt aggódik, hogy kirakják a ferencvárosi önkormányzati lakásból

Radar 360: Bejött az összefogás, sok helyen nyert az ellenzék

Radar 360: Bejött az összefogás, sok helyen nyert az ellenzék

Kurdok támadtak meg egy török kávézót Németországban

Kurdok támadtak meg egy török kávézót Németországban

Jobbra és balra is vezetett a Kádár-kori ellenzéki művészek útja

Jobbra és balra is vezetett a Kádár-kori ellenzéki művészek útja

Rendőrnek adta ki magát a férfi, aki szexre kényszerített egy nőt Kőbányán

Rendőrnek adta ki magát a férfi, aki szexre kényszerített egy nőt Kőbányán

Két évszázad alatt csak háromszor voltunk igazán boldogok

Két évszázad alatt csak háromszor voltunk igazán boldogok