Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Készülnek az új tervek a fejlesztési minisztériumban, melyik utak használatáért kell fizetni 2017-ben.
Fizetős lehet az M86-os út 2017-től – derül ki a kormány honlapján megjelent tervből. A javaslatot egyelőre még nem fogadták el, tehát változások lehetnek.
Nem ez lesz az egyetlen nyugat-dunántúli új fizetős út: a teljes M85-ös használatát is fizetéshez kötnék. Igaz, ott már most is szinte végig fizetni kell, egyedül a Csorna és az M86-os leágazása közti rész ingyenes.
Az M4-es úton a repülőtér és Budapest belsőbb részei közt továbbra is díjmentes lesz a közlekedés. Szintén nem kell útdíjat fizetni az M0-s út több szakaszán: az 1-es főút és az M5-ös autópálya közt, a 4-es főutat az M3-as autópályával összekötő szakaszon, valamint a Megyeri hídon. Ingyenes maradhat a teljes M8-as és az M31-es autópálya, az M60-as Pécset délnyugatról elkerülő szakasza, az M9-esről pedig a 6-os és az 51-es út közti rész, valamint a Kaposvárt elkerülő szakasz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.