Már az IMF-guruk szerint sem lehet tovább nyomorgatni a görögöket

Továbbra is elfogadhatatlanul magas Görögország adósságállománya, de ezt nem úgy lehet csökkenteni, hogy újabb megszorításokra kényszerítik az országot. A megoldás az, ha a hitelezők elengedik az adósság egy részét! Ezt javasolja az IMF két vezető közgazdásza blogbejegyzésében.

  • hvg.hu hvg.hu
Már az IMF-guruk szerint sem lehet tovább nyomorgatni a görögöket

Görögország államadóssága 315 milliárd euró, ez az éves GDP 180 százaléka. Mindenki tudja, hogy ezt a hatalmas összeget soha nem tudja visszafizetni a kis görög gazdaság, annál is kevésbé, mert a megszorítások hatására a GDP csökkent

Görögország adósságválságát az úgynevezett trojka (az EU, az IMF és az Európai Központi Bank) hiteleiből menedzselik. Az eurozóna pénzügyminiszterei legutóbb ülésükön is foglalkoztak a görögök helyzetével, és továbbra is szigorú költségvetési politikát javasolnak Athénnak. Múlt csütörtökön Görögországban általános sztrájkot tartottak, tiltakozásul az újabb megszorítások ellen. A munkavállalók most elsősorban az ellen tiltakoztak, hogy a munka törvénykönyvéből – külső nyomásra – kivettek szinte mindent, ami a dolgozók jogainak védelmére vonatkozott – írja a Le Monde.

Mit javasol az IMF két vezető közgazdásza?

Mindenekelőtt azt, hogy az EU ne követeljen 3,5 százalékos elsődleges költségvetési többletet. Az elsődleges többlet azt jelenti, hogy nem számítják be a kamat és adósságtörlesztési pénzeket. Maurice Obstfeld, a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza és Poul Thomsen, az IMF európai osztályának vezetője azt állítja: Görögország számára az 1,5 százalékos elsődleges költségvetési többlet épp elegendő. Ennél több már megfojtja a gazdaságot.

Az EU egyelőre ragaszkodik a 3,5 százalékhoz, de ez a két IMF-szakértő szerint nem reális elképzelés. Ehelyett azt javasolják: a hitelezők engedjék el az adósság egy részét, hiszen azt Görögország úgysem tudja kifizetni. Itt Németország álláspontja a legfőbb akadály. Mint a legfőbb hitelező, Németország egyelőre hallani sem akar az adósságállomány egyoldalú csökkentéséről. Már csak azért sem, mert Olaszország óriási adóssága is ott tornyosul a háttérben. Németország álláspontja az, hogy legfeljebb 2018-ban térhetnek vissza a görög adósságra. 2017-ben ugyanis választások lesznek Németországban, és Angela Merkel kormánya nem akar megkockáztatni egy olyan népszerűtlen lépést, mint Görögország adósságainak részleges elengedése.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.