Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szíjj László, az utóbbi időben állami megrendelésekkel felfuttatott építőipari Duna Aszfalt tulajdonosa lehet az MKB Bank legfontosabb végső haszonhúzója, írta a csütörtöki Figyelő a bank eladását ismerő forrásokra hivatkozva. A hetilap értesülését Szíjj nem erősítette meg.
A HVG csütörtöki számában szintén vizsgálja a tulajdonosi hátteret. A közállapotokat jellemző feltételezések közé sorolja, hogy a Magyar Nemzeti Bank is azért hozta létre az alapítványait, hogy megkaparintsák az MKB-t, de ez az út járhatatlannak bizonyult, más konstrukciót kellett kiagyalni. Többen tippelnek arra, hogy az MKB valamelyik távol-keleti magyar „kolónia” közreműködésével gyakorlatilag abban a kézben maradt, mint volt, vagyis jegybanki pénz van benne. Mások szerint a pénzt „a fiúk” adták össze, a Fidesz-közeli cégbirodalmak mozgósításával. Itt lépett a képbe az utóbbi időben felfuttatott Duna Aszfalt és Szíjj László.
Mennyi pénze van a Duna Aszfaltnak?
A számok beszédesek és óvatosságra intenek. Szíjj legfontosabb végső haszonhúzó szerepével kapcsolatban mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a Duna Aszfalt 2015-ben az előző évhez képest (12,4 milliárdos adózás előtti eredmény mellett) másfél milliárddal több, 5,5 milliárd forint osztalékot fizetett ki. A HVG cikke emlékeztet arra, hogy az MKB vételéra 37 milliárd forint volt, miközben a bank ellen folyamatban van egy 63 milliárd értékű per. A vevők a nyilvánosság előtt nem oszlatták el a homályt, titkolóznak arról, hogy kik a valódi tulajdonosok.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.