szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megtalálta a kormányközelbe került Mediaworks a megfelelő embert az új stratégia kidolgozására: Élő Gábor az.

Folytatódik a kormányközelbe került Mediaworks átalakítása: a kiadó Élő Gábort nevezte ki stratégiai igazgatónak. A cég szűkszavú közleménye ennél tovább nem is megy, ezért segítünk olvasóinknak.

A pályafutását Pécsett kezdő Élő Gábor a kétezres években két évig volt az Echo Tv hírigazgatója, a Lánchíd Rádióban először szerkesztő-műsorvezetőként, ezután 2010 májusáig pedig főszerkesztőként tevékenykedett. Ezt követően az MTV hírigazgatója, majd az MTI Hírcentrum vezetője lett.

Nevét egy hírhamisítás tette ismertté: 2011-ben a Duna Televízió és az M1 Híradóban kitakarták egy riportban Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét. Nem sokkal később felmentették Élőt, és vele együtt Papp Dánielt is, aki egy Daniel Cohn-Benditről szóló, szintén meghamisított riportot készített ugyancsak 2011-ben. A bíróság 2013-ban azt állapította meg: elbocsátásuk jogellenes volt.

Élő nem sokkal később a Magyar Nemzet online élére került, ám a G-napot követően ő is azok között az újságírók között volt, akik „lelkiismereti okokra” hivatkozva Liszkay Gáborral együtt a Napi Gazdasághoz távoztak. Élő a pár hónap múlva Magyar Időknek átnevezett és gazdasági lapból közéleti lappá átpozicionált újság online kiadásának a vezető szerkesztője lett.

Élő a sokadik ember, akit az időközben a Mediaworks vezetőjének kinevezett Liszkay Gábor átigazol a Magyar Időktől. Deák Bálint, a Világgazdaság főszerkesztője is a laptól érkezett, akárcsak Csermely Péter korábbi főszerkesztő, akit a kiadónál tartalomfejlesztési vezérigazgató-helyettesnek neveztek ki.

Új világ jön a Mediaworksnél, készülhetnek a megyei lapok olvasói

Lapunk olvasóinak egynegyedét kifejezetten nyomasztja, hogy nincs módjában takarékoskodni nyugdíjas éveire. Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy az állami nyugdíj semmire sem lesz elég.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!