Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
2,9 milliárd forintot fordítanak a központi költségvetésből Szentendrére, hogy csökkentse a Vizes Nyolcas Uszoda miatti terheit. A sportlétesítmény miatti eladósodásban komoly szerepe volt az Index által csak a "Fidesz Hagyó Miklósaként” emlegetett Simon Péternek.
A gazdasági kabinet arról döntött, hogy idén 2,9 milliárd forintnyi központi költségvetési támogatást biztosít Szentendrének, így csökkentve az önkormányzatnak a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközponttal kapcsolatos terheit – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel. Arról azonban nem számoltak be, hogy az önkormányzat eladósodásában komoly szerepe van egy tornatanárból lett üzletembernek, Simon Péternek.
Simon alig két utcára lakik attól az uszodától, amely az önkormányzati adósság fő oka, és sok szállal kapcsolódik hozzá. Az üzletember annak idején csak telket kért a várostól, amelyre cserébe uszodát ígért és 30 százalékot a cégben. A projekthez hárommilliárd forint hitelt vett fel, Szentendre készfizető kezességével. Közbeszerzés nem volt, a beszédes nevű uszoda magánberuházásként épült. Az átadáson Schmitt Pál is részt vett.
Később a város és Simon Péter megcserélték a tulajdoni arányokat: a városé lett 70 százalék, a vállalkozóé 30. Még később Simon jelképes egy forintért eladta maradék részesedését is Szentendrének. Simon cége a város számításai szerint a mai napig 445 millió forinttal tartozik nekik.
A "Fidesz Hagyó Miklósa" lehet a Dunakanyar titokzatos urából
Simon Péter titokzatos háttérember, akinek a vállalkozásai összeforrtak Szentendre ügyeivel. Üzletelt Kulcsár Attilával, és saját helyi médiabirodalma van. Nevéhez kötődik a tetemes veszteséggel működő szentendrei Vizes Nyolcas uszoda megépítése is.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.