Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Egy szolnoki Palóc-üzletre csapott le a Spar. Állítólag a Coop és magánszemélyek is érdeklődnek, de még várnak, hogy még lejjebb menjenek az árak.
–Ki hitte volna, hogy éppen a Spar fog egyet megmenteni a csődbe ment kiskereskedelmi lánc boltjai közül? A Spar megerősítette, hogy egy szolnoki üzletet vásárolt meg, a vételárat azonban nem árulták el az esetről hírt adó Magyar Nemzetnek.
Hogy a hitelezőinek több mint 5 milliárd forinttal tartozó Palóc Nagyker többi, 90 üzletével mi történik majd, még nem tudni. A lap úgy tudja, hogy a Coop is pályázik boltokra, de a cég nem kommentálta az értesülést. Magánszemélyek is érdeklődnek a piaci hírek szerint egyes üzletek iránt, a vevők azonban várnak, hátha olcsóbban szerezhetnek boltokat.
A salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelemi Kft. tavaly szeptemberben került a hírekbe azzal, hogy 1300 dolgozójának nem utalta át a munkabérét, és üzleteit is be kellett zárnia, mert nem tudta kifizetni a beszállítóit. A sorozatban harmadik veszteséges évben, 2015-ben a cég már 1,9 milliárd forintos mínusszal zárt, a CBA az ősszel szerződést is bontott franchise partnerével.
Néhány bolt ugyanakkor nyitva maradt, ezekben a tartós cikkeken, vegyi árun próbálnak túladni, illetve árulják a boltok berendezéseit is: ezekből a bevételekből ki tudták fizetni a dolgozók többségének elmaradt bérét, bár 200-300 millió forintnyi bérrel még lóg a cég írta a lap. A dolgozók 90 százaléka máshol keresett állást.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A büntetővámokkal belépődíjat szed a világ legnagyobb piacára Donald Trump, ami kettős kockázatot hordoz: emelkedhet az infláció az USA-ban, és az ország nyomás alá helyezett partnerei szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat építhetnek egymással. Kérdés, hogy a világkereskedelem átformálása tartós, vagy csak az elnök mandátuma idejére szól.