Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ötödik éve nő a házasságkötések száma Magyarországon. A házasoknak nyújtott bőkezű állami támogatások éreztetik hatásukat, netán konzervatív fordulat történt?
A házasságkötések száma (és ami ennél is pontosabb mutató: az ezer lakosra jutó aránya) húsz éve nem volt olyan magas, mint tavaly. 2016-ban már november végéig több frigy kötetett, mint a megelőző teljes évben, és tízezerrel több, mint 2014-ben.
A HVG e heti számában a magyarok házasodási hajlandóságában bekövetkezett változás lehetséges okait vizsgálja. A számok alapján úgy tűnhet, hogy a nyolcvanas és kilencvenes évek kitérői után Magyarország visszatért Európa konzervatívabb felfogású államai közé. Ugyanakkor az is igaz, hogy történelmi távlatban a házasság intézménye válságban van, egyre többen választják az együttélés más módjait. De melyiket támogatja az állam, miként alakul a demográfiai helyzet, mi lesz a melegházassággal, és mekkora „szakítószilárdságúak” a friss frigyek? Részletek a HVG hetilapban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.