Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ha az uniós jogszabályokat nézzük, nehéz lesz fogást találni a CEU elleni törvényben.
Egyszerre négy főigazgatóság is vizsgálja az Európai Bizottságon belül a CEU-t ellehetetlenítő, kedden elfogadott magyar törvényt – írja a 444.hu. Az oldal információi szerint azt is vizsgálják, hogy a – szintén nem uniós jogszabályként elfogadott – bolognai rendszer szabályait sérti-e a törvény.
Azt is összeszedték, mennyi EU-támogatást kapott a CEU: az előző, 2015-ben zárult hétéves költségvetési ciklusban 7,75 milliárd forintot, a mostani, 2014-2020-as periódusban pedig 17 programot olyan programot támogat az unió összesen 2 milliárd forinttal, amelyben konzorciumi partner vagy koordinátor az egyetem. Emellett az ERC kutatási programból is csaknem 30 millió euró jut a CEU-nak.
A brüsszeli aktivitás nem feltétlenül azt jelenti, hogy bármilyen módon meg tudnák akadályozni a törvény hatályba lépését, inkább arról lehet szó, hogy próbálnak fogást találni rajta. Az oktatás ugyanis tagállami hatáskörbe tartozik, a CEU ráadásul nem is valamelyik uniós országból származó intézmény – a célzott törvényalkotást és a diszkriminációt ebben az esetben tiltják az EU jogszabályai.
A bizottság a nyilatkozatok szintjén mindenesetre igen aktívan tiltakozik a törvény ellen. A múlt héten Frans Tinnemans, a testület alelnöke, majd Navracsics Tibor oktatásért felelős biztos beszélt erről, kedden Nathalie Vandystadt illetékes szóvivő jelezte, hogy vizsgálják a törvényt, szerdán pedig a kutatásokért felelős Carlos Moedas fejezte ki aggodalmát miatta.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.