Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Emlékszik még? 2012-ben a mostani ásotthalmi polgármester 100 tüntető élén bevonult a Szabadság téri Bank Centerbe, és a biztonsági őrökkel akarta felhívatni a valutaalap vezetőit.
A bíróság csütörtökön helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, melyben bűnösnek mondták ki Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét, Ásotthalom jelenlegi polgármesterét kétrendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében, és 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi irodájánál történtek miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék.
Toroczkai 2012. március 15-én egy be nem jelentett demonstráció vezetőjeként és szónokaként felolvasott egy 12 pontból álló petíciót, majd a mintegy 100 fős hallgatóságot vezetve az V. kerületi Szabadság térre vonultak, ahol a vádlott a tömeggel bement a Bank Center épületébe, amelyben az IMF székhelye is található.

A székházban fenyegetéssel arra próbált kényszeríteni a két biztonsági őrt, hogy hívják fel az IMF külföldi állampolgárságú vezetőjét, vagy más vezető beosztású képviselőjét, hogy utazzanak Magyarországra, és a munkahelyükön a vádlott petícióját – követelésének megfelelően – azonnal vegyék át.
Az aulában ezalatt a tömegben lévő ismeretlenek petárdákat robbantottak – tették hozzá.
Az első fokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat kétrendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék az ítéletet helybenhagyta, így jogerős.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?