Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Eredményt hirdettek a Gyulai Pálinkafesztiválon.
A Szicsek Pálinkafőzde nyerte a legjobb kereskedelmi főzde címet a 18. Gyulai Pálinkafesztivál Brillante-2017 elnevezésű párlatversenyén szombaton - tájékoztatták a főszervezők az MTI-t. A legjobb kereskedelmi pálinka 17 főzde 158 mintája közül a Szicsek Pálinkafőzde 2015-ös évjáratú piros vilmoskörte pálinkája lett. (Az eredmény pikantériája, hogy a Nébih április közepén közölt szilvapálinkatesztjének legkedveltebb terméke épp a Szicsek egyik párlata volt.)
A Békés megye pálinkája címet 2017-ben a békéscsabai Árpád Pálinkákat gyártó Kisrét Manufaktúra Kft. piros vilmoskörte pálinkája viselheti, a Békés Megyei Önkormányzat egy éven keresztül protokoll célra ebből a párlatból vásárol majd.
Szombat délután átadták a bérfőzetők és magánfőzők nemzetközi párlatversenyének a díjait is. A legjobb versenyminta címet a Gyenesei Pálinkárium madárberkenye pálinkája nyerte el, ahogyan a legjobb magánfőzött párlat címet is ez a nedű érdemelte ki. A Gyenesei István volt kaposvári polgármester, korábbi miniszter tulajdonában levő, többszörös díjnyertes Pálinkárium elvitte a legeredményesebb magánfőző címet is.
A legjobb bérfőzetett párlat a Farhan Pincészet málnapálinkája lett, ők érdemelték ki a legeredményesebb bérfőzető címet is. A legeredményesebb bérfőzde - a tavalyi évhez hasonlóan - a komorói Rak-Tár-Tár Bt. lett.
Champion díjat tíz párlat érdemelt ki, aranyérmet 68, ezüstérmet 127, bronzérmet 165 minta érdemelt ki - közölték a szervezők. A bérfőzetők és magánfőzők versenyére összesen 557 mintát neveztek be, határon túlról, Szerbiából, Szlovákiából és Romániából is érkeztek párlatok.
A 24 tagú szakmai zsűri vakkóstoláson a tisztaságot, karaktert, szájérzetet és az utóérzetet, harmóniát pontozta.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?