Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az első kerületi önkormányzat fontosnak tartotta reagálni a Magyar Nemzet pénteki cikkére, amelyben arról írtak, hogy az egyik Dísz téri épületben nevetségesen alacsony áron bérel egy 158 négyzetméteres lakást a kerület polgármesterének volt felesége. Az önkormányzat négymondatos reakciójában „nagy titkokat” árultak el.
A Dísz tér 15. alatti épület nem a Budavári Önkormányzat, hanem a magyar állam tulajdona. A lakástörvény alapján az állami tulajdonú lakás bérleti díját a helyi önkormányzat rendelete alapján kell megállapítani. Az említett lakás bérleti díja a mindenkori hatályos önkormányzati rendelet alapján került meghatározásra – olvasható az önkormányzat rövid reagálásában.
Újabb „bomba meglepetésként” közölték azt is, hogy nem a lakások négyzetméter ára, hanem a helyiségekre vonatkozó árak alapján határozzák meg annak a helyiségnek a bérleti díját, amit a Magyar Posta bérel a Dísz téri épületben.
A Magyar Nemzet cikke azután született meg, hogy bírósági úton kényszerítették ki a Dísz tér 15. alatti önkormányzati lakások bérleti díjával kapcsolatos közérdekű adatok nyilvánosságát. A lap a Budavári Ingatlanfejlesztő és -üzemeltető Nonprofit Kft.-től perelte ki az adatokat, amelyekből kiderül: Nagy Gábor Tamás kerületi polgármester volt felesége 510 forintos négyzetméteráron bérel lakást. Az épületben a legnagyobb, 158 négyzetméteres, tetőtéri lakás a négyzetméterár alapján havi 80 580 forintba kerül, vagyis még egy salgótarjáni, bajai vagy nyíregyházi lakás piaci bérleti díját sem éri el.
Az biztos, hogy a kerületi piaci árakhoz köze nincs: a közepes méretű lakásokért az I. kerületben 155 ezer, a 80 négyzetméternél nagyobb lakásokért 298 ezer forintot kérnek átlagosan a bérbeadók, ahogy nemrég egy elemzésből kiderült.
Megdöbbentő, de a Magyar Posta ugyanabban az épületben majdnem 4000 forintos négyzetméteráron bérli helyiségeit – derítette ki a lap, amely emlékeztetett: a budavári önkormányzat jelentősen alulárazva osztogatott bérleményeinek ügyében a IX. Kerületi Ügyészség hűtlen kezelés gyanújával nyomoz.
A Magyar Nemzet tehát arra világított rá, hogy a polgármester volt felesége a piaci árakhoz képest aránytalanul olcsón jut bérlakáshoz a Budai Várban. Ehhez képest az önkormányzat rövid reakciójában elintézték a kérdést annyival, hogy a hatályos önkormányzati rendelet alapján határozták meg az érintett lakás bérleti díját.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.