Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A "migrációs kudarc" miatt újra nőhet a magyar munkaerő iránti külföldi igény - írta pénteki számában a Magyar Idők.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a német partnerekkel folytatott beszélgetéseiből azt tűnt ki, az ottani nagyvállalatok hiába reménykedtek, hogy az érkezők migránsok legalább részben megoldhatják a munkaerő-problémákat – mondta a Magyar Időknek Parragh László, az MKIK elnöke.
Szerinte a német és a környező országok munkaerőpiacának éhsége egyre nő, és feltehetően most is Kelet-Közép-Európa felé fognak tekinteni. Parragh felidézte, hogy Kelet-Közép-Európában erős béremelés kezdődött, de ha az EU más tagállamai nagyobb létszámban akarnak munkást toborozni, akkor emelni kell a mostani béreken is.
Itthon az állam idén 5, jövőre 2 százalékpontnyi tehermérséklést vállalt magára, cserébe 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 25 százalékkal a szakmunkás-bérminimum, 2018-ra pedig 8 és 12 százalékos növelésben egyeztek meg a felek.
A kamara elnöke hozzátette, ha év végén lehetségesnek tűnik, növelni kell a bérfelzárkóztatás tempóját, amit a megszabottnál jelentősebb adócsökkentés kísérhetne. Szerinte akár úgy is folytatni kell a fizetésemelést, hogy a kormány nagyobb arányú adócsökkentést vállal, a cégek pedig jövőre is húsz százalék körül növelik a szakmunkások juttatásait.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.