Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Elképesztő közleményben állt ki a Reális Zöldek Klub amellett, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette az USA kilépését a párizsi klímaegyezményből.
"Sólyom László el akar pusztítani mindnyájunkat" |
A Reális Zöldek Klub nem először fogalmazott meg furcsa véleményt. Három éve Sólyom Lászlónak róttak fel évtizedes bűnöket a volt köztársasági elnök paksi bővítést bíráló előadása miatt. Sólyom egy személyben elzárta a víztől Magyarországot, és most a fénytől is meg akar fosztani minket, sőt mindannyiunkat el akar pusztítani – írták akkor. |
Üdvözölte a Reális Zöldek Klub elnevezésű hazai szervezet, hogy az USA kilép a párizsi klímaegyezményből.
Az erről kiadott közleményük egyszerre megdöbbentő és szórakoztató olvasmány.
"Aki hisz Isten törvényeiben, tisztában van azzal, hogy a TEREMTŐ nem tévedett, a szén-dioxid nem káros anyag" – írták.
"Az EMBER életfunkciója nem környezetszennyező".
Kiemelték, hogy a szén-dioxidnak nagy szerepe van a növények életében, a zöld levelű növények ugyanis napfény és a bennünk található klorofill katalitikus hatása folytán a levegő szén-dioxid-tartalmából cukrot állítanak elő oxigén egyidejű felszabadulásával.
"A növények nappal szén-dioxidot fogyasztanak és oxigént termelnek" – tették hozzá.
A klub szerint a globális felmelegedés "egy olyan hazugság, amelynek célja a civilizáció lerombolása! A szén-dioxid, korunk legnagyobb tudományos botránya! Klímaváltozás mindig is volt és lesz!".
Az utóbbi két évtizedben 20 alkalommal rendeztek az ENSZ égisze alatt klímakonferenciát, és a párizsi lett az eddigi tárgyalássorozatok mélypontja, ugyanis klímaváltozás megelőzését tűzték zászlójukra a szervezők – közölte a szervezet.
"Az éghajlat természetes okok miatt változik. A szén-dioxid nem káros anyag. Nem a szén-dioxid okozza a melegedést, hanem a melegedés váltja ki a szén-dioxid-koncentráció emelkedését. A szén-dioxid légtrágya!" – írták.
A reális zöldek felidézték azt is, hogy a magyar kormány atom-szén-megújuló energiapolitikai forgatókönyve megelőzte Trump bejelentését, akárcsak az Országgyűlés hozzájárulása "a hazai szélkerék-teljesítmény növekmény" befagyasztásához is.
"A megújuló energiák mértéktelen alkalmazása járul hozzá az időjárási szélsőségek kialakulásához és leginkább a villanyszámla növekedéséhez" – zárult a közlemény.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település található Magyarországon. Játsszon velünk!
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.