szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyarország határozottan szorgalmazza, hogy az amerikai elnök folyamatos kritizálása és támadása helyett a nemzetközi közösség kezdjen tárgyalásokat az Egyesült Államokkal arról, milyen kötelezettségek mentén lenne hajlandó legalább részben részt venni a párizsi klímamegállapodásban – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter ezt az álláspontot fejti ki az Európai Unió Sarkköri Konferenciáján, amely csütörtök délután kezdődik a finnországi Oulu városában.

A miniszter az MTI-nek azt mondta, egy "adottságként" kell felfogni Donald Trump amerikai elnök bejelentését, hogy országa kilép a párizsi klímaegyezményből

"Hiába a kritikaáradat, az Egyesült Államok elnöke nem fogja visszavonni ezt a döntését. Most már pragmatikusan és realistán kell hozzáállnunk ehhez, és azt a kérdést kell feltennünk, hogy a jelenlegi körülmények között hogyan lehet elérni a legjobb eredményt a párizsi klímamegállapodás vonatkozásában" – mondta Szijjártó Péter, aki szerint meg kell indítani a tárgyalásokat az amerikai kötelezettségekről.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!