Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Július 8-ától lehet utazni a 100E jelű, a Deák tér és a Liszt Ferenc repülőtér között közlekedő új BKK-busszal. A járatra egy út 900 forintba kerül majd, és noha a vizes vébé is indikálta az új vonal létrehozását, a járat a sportesemények után is megmarad.
Mint azt már hétfőn is megírtuk, közvetlen buszjáratot indít a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között a Budapesti Közlekedési Központ.
Aztán az is kiderült, hogy a 100E elnevezésű közvetlen reptéri járatra speciális jegyet kell majd váltani, egy út 900 forintba kerül majd. A 65 év felettieknek, és akiknek egyébként is jár az ingyenes utazás, térítésmentes lesz. A Deák térről mindennap hajnal 4 és éjfél között, a reptérről pedig hajnal 5 és 0 óra 30 perc között indul majd. A Kálvin téren mindig, az Astorián csak hajnalban fognak megállni. A Belvárostól jó esetben 35 perc alatt ér majd ki a busz a reptérre.
A mai átadón Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta, hogy az új buszok július 8-ától kezdve fognak járni. Noha a 100E elindításában a közelgő vizes vébé jelentős szerepet játszott, a főpolgármester-helyettes megnyugtatott, a járatok az esemény után is megmaradnak. Mint elmondta, a reptér forgalma folyamatosan nő, mind az idelátogató turisták, mind a hazánkból repülőre szállók számának emelkedése miatt, ezért a főváros arra kérte fel a BKK-t, hogy indítson egy olyan új szolgáltatást, amely reagál ezekre az igényekre. A bérletet ugyan ezen a járaton nem fogadják el, a 900 forintos jegy olcsóbb a többi lehetőségnél.
A sima buszjeggyel használható 200E járat változatlan kondíciók között megmarad. Ennek a Kökin van a végállomása, tehát aki Dél-Pesten szállna ki, az továbbra is csak ezzel a busszal utazva teheti meg.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.