Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Mintegy hatezer önkormányzati dolgozó nem veszi fel a munkát ma reggel 8 és 10 óra között az ország több mint száz településén – írta a Népszava.
Egy év alatt már a harmadik sztrájkot szervezi a polgármesteri hivatalokban a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), mert 938 településen 17282 alkalmazott 9 éve nem kapott egyetlen fillér béremelést sem – írta a Népszava.
Ezek azok a helyek, ahol azóta sem tudott hozzányúlni a helyi önkormányzat a dolgozók fizetéséhez, hogy a szakszervezet 2016-ban kiharcolta az egyedi emelés lehetőségét, ha erre a település adóbevételei megteremtik a fedezetet – idézték fel.
Pintér Sándor belügyminiszter Felkai László helyettes államtitkárt bízta meg az egyeztetés megkezdésével, de a pénteki tárgyalás nem vezetett eredményre, bár a szakszervezet mellett több önkormányzati szövetség vezetője is kiállt a 3 év alatt elvárt 50 százalékos béremelés követelése mellett.
Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a Népszavának azt mondta, az írásban is átadott elvárások közé bekerült, hogy „az állami, kormányzati és önkormányzati tisztviselők közszolgálati jogviszonyait egységesen kell kezelni”.
Az elnök szerint Felkai László két hét múlva akarja folytatni a tárgyalásokat, bár a kormány legközelebb csak augusztusban tart ülést, érdemben addig semmi nem történik.
A tiltakozáshoz nemcsak kistelepülések csatlakoztak, ahol már az ügyintézést veszélyeztető méreteket öltött a szakemberek elvándorlása, hanem Csongrád és Nógrád megyeszékhelye, továbbá három fővárosi kerület is. Budapest XIII., XVI. és XIX. kerületében is munkabeszüntetéssel küzdenek a dolgozók a béremelésért.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.