Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A saját fizetésüket is alaposan felemelhetik a döntéshozók, ha eleget tesznek az alacsony bérük miatt sztrájkoló önkormányzati dolgozók követeléseinek - írta a Blikk.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete a 2008 óta változatlan köztisztviselői illetményalap emelését kéri a kormánytól, amellyel két héten belül el is kezdik a tárgyalásokat - idézte fel a Blikk.
A javaslatuk szerint 38 650 forintos illetményalapot 60 ezer forintra emelnék, amellyel több mint ötven százalékkal nőhetne a hivatalnokok fizetése.
Az állami vezetők illetményét is az illetményalapból kell kiszámolni, így a kormánytagok, államtitkárok, helyettes államtitkárok illetménye is automatikusan megugrik a szakszervezeti javaslat elfogadása esetén.
Ez alapján Orbán Viktor miniszterelnök és Áder János köztársasági elnök jelenlegi bruttó 1,5 millió forintos fizetése bruttó 2,3 millió forint fölé ugrana.
Ez a szám úgy jön ki, hogy az állam vezetők, mint a miniszterelnök, az államfő és például a házelnök a 38 ezer 650 forintos alap harminckilencszeresét kapják meg - tette hozzá a lap.
A miniszterek illetménye is meghaladná a kétmillió forintot. Az államtitkárok az eddigi 997 ezer forint helyett 1,5 millió forintot kereshetnének, a helyettes államtitkárok bérezése pedig 748 ezerről közel 1,2 millióra nőne.
A fizetésemelés ráadásul a teljes politikán átfutna, a képviselők és a polgármesterek is részesülnének belőle, mert az ő illetményüket pedig az állami vezetőkéhez kötik.
Kövér László házelnök az államfőhöz hasonlóan 2,3 milliót kereshetne, Tarlós István főpolgármester 2 milliós fizetésnek örülhetne. A megyei jogú városok és a kerületek polgármesterei 1 millió helyett már másfelet kapnának, de a legalacsonyabb parlamenti képviselői fizetés is 1,2 millió lenne.
A polgármesterek és képviselők az elmúlt években kaptak fizetésemelést, az állami vezetők kilenc éve nem.
A Miniszterelnökségen a Blikknek megerősítették, hogy az állami vezetők illetményét is befolyásolja az illetményalap változása, és hozzátették, hogy nincs politikai szándék az állami vezetők illetményeinek változtatására.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.