Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A biztosító szerint nem is jogosultak kártérítésre.
Pozsonyban hagyta Budapestre induló utasait a Ryanair – írja az Index az utasok beszámolói alapján. A fapados légitársaság szerda kora esti madridi járata a vihar miatt nem tudott leszállni Ferihegyen, ezért végül Pozsonyban landolt. A repülő személyzete szóban biztosította az utasokat, hogy haza fognak jutni, akár légi, akár földi közlekedéssel.
A reptéren azt közölték velük, hogy éjfél után busszal szállítják haza a 150 utast, akik éjfél előtt a pozsonyi reptér információspultjánál ételre és szóló utalványokat kaptak. Éjfél körül azonban kiderült: nem jönnek buszok, az információnál pedig azt ajánlották nekik, hogy szálljanak fel a fél hatkor induló vonatra. Tetézve a bajt, a biztosító is azt közölte a telefonon reklamálóknak, hogy időjárás miatti járatkimaradás, késés esetén nem jogosultak kártérítésre.
Az Index kereste a Ryanairt, a cikk megjelenéséig azonban a lap sem kapott választ.
Az utasok viszontagságairól bővebben az Index cikkében olvashat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.