Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket – mondta Szabó Zsolt, az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.
A következő hetek során az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot, utolsóként, augusztus utolsó hetében a központi régióban, Budapesten és Pest megyében.
Hozzátette, hogy a pályázók 25 ezer és 45 ezer forint közötti vissza nem térítendő támogatást kaphatnak hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépekre.
A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani – közölte az államtitkár.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.