Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Nyíregyházi szála is van annak a botrányos korrupciós ügynek, melynek során azeri offshore-hátterű cégek több milliárd dollár értékben fizettek le európai politikusokat, újságírókat, szervezeteket – írta a Magyar Nemzet.
Egy 7,6 millió dolláros kifizetés a Velasco International offshore cég magyar számlájára érkezett, de az ügyet kirobbantó OCCRP nemzetközi újságíró szervezet honlapján további kisebb magyar kifizetések is találhatók – idézte fel a Magyar Nemzet.
A lista egyik legtöbbet szereplő cége, a Fit-Food Kft. A cég zöldségkonzerv gyártásával és exportjával foglalkozik, az oknyomozó szervezet listája szerint ötször fizettek ki a cégnek pénzt 2012 és 2014 között, összesen 108 ezer dollár értékben, ez mai árfolyamon 27 millió forintot jelent.
A Fit-Food többségi részvényese évek óta Batizi Tamás, akinek budapesti a lakcíme, de a kormányváltás után egy évvel a Fidesz vezette Nyíregyháza polgármesteri kabinetjének vezetője lett. Ez a pozíció azelőtt nem létezett a városban.
Batizi és Kovács Ferenc, Nyíregyháza jelenlegi polgármestere egyébként a 2000-es évek elején a nyíregyházi konzervgyár privatizációja során már kapcsolatba kerülhettek – tette hozzá a lap.
Bár Batizi cége Azerbajdzsánba szállított konzerveket, a OCCRP által megismert számlák szerint az azeri pénzmosoda két fontos offshore vállalata, a nagy-britanniai Polux Management LP és a Hilux Services LP fizette ki a szerződések ellenértékét, ezek valódi tulajdonosai ismeretlenek, de a szálak az azeri első miniszterelnök-helyetteshez vezetnek.
A Fit-Food volt szovjet tagköztársaságok területére irányuló exportját egyébként a magyar állam is támogatta, az Eximbankon keresztül.
A cég az állami pénzintézettel 2015 áprilisában egy követelés-átvállalási szerződést kötött 495 ezer euró értékben – ez mai árfolyamon 151 millió forintot jelent –, majd később újabb faktoringszerződést kötött az Eximbankkal, 100 ezer eurós keretösszegig.
A Fit-Food az elmúlt öt évben mindig pozitív eredménnyel zárta az üzleti éveit, az értékesítési bevétele évi 400 és 900 millió forint között mozgott.
Batizi Tamás miközben 2014-ben a Fidesz éves beszámolója szerint százezrekkel támogatta a pártot, a Mókus-Őrs Kft.-ben olyan prominens személyekkel szövetkezett, mint a volt SZDSZ-es Horn Gábor és Csillag István, a Medgyessy-kormány gazdasági minisztere.
A vállalkozó a lapnak azt mondta, nem értik, hogyan kerültek a listára, egyébként kukoricakonzervet szállítottak Azerbajdzsánba, a kifizetés és minden egyéb a szerződés szerint történt.
Az OCCRP adatai szerint az azeri rezsim 2012 és 2014 közt 16 ezer alkalommal fizetett. A pénz egy része olyan személyeknek ment, akik segítettek Azerbajdzsán meglehetősen kedvezőtlen megítélését jobbá tenni. Az nem világos, hogy a támogatottak tudatában lettek volna a pénz eredetének.
Különös egybeesés viszont az, hogy a gyanús kifizetések két éve alatt váltak hirtelen intenzívvé az azeri–magyar kapcsolatok is. A beszámoló szerint az azeri baltás gyilkos, Ramil Safarov elengedése, a bakui kereskedőház megnyitása, Azerbajdzsán reklámozása – a miniszterelnök által mintaállamnak nevezése – mind erre az időszakra estek.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán határozottan tagadta, hogy az azeri baltás gyilkos kiadatásának és az azeri pénzeknek köze lehet egymáshoz.
"Visszautasítok minden olyan sejtetést, sumák találgatást, ami kapcsolatot feltételez bűnügyek és a magyar kormány között!" – mondta a miniszter. Azt is hozzátette, szeretné, ha minél hamarabb kiderülne, hogy a pénzek utalásakor pontosan mi történt, "mert addig alaptalan rágalmakat lehet nyomni" az üggyel kapcsolatban.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.