Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A parlament egyik bizottságában a fideszes többségen akadt el a Párbeszéd javaslata.
Leszavazta az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési bizottságának fideszes többsége azt a törvényjavaslatot, amelyet a Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea nyújtott be december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról – közölte Szabó.
A Párbeszéd a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel egyeztetve nyújtotta be a javaslatot, az MSZP-s és a jobbikos képviselők támogatták is azt a bizottságban, de a fideszes többség végül elvetette. A Párbeszéd szerint ezzel a kormánypárti képviselők ismét "a dolgozó emberekkel szemben foglaltak állást, így a szakszervezetek által kezdeményezett népszavazás maradt az egyetlen eszköz a munkavállalók karácsonyi tehermentesítésére".
A Magyar Szakszervezeti Szövetség egyik aktivistája, a Vasashoz tartozó Bíró Zoltán ugyanis nemrég népszavazást kezdeményezett december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, a népszavazás kiírásához november 28-ig kellene 200 ezer aláírást összegyűjteni.
A népszavazási kérdés úgy szólna:
Egyetért-e Ön azzal, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen?
A Magyar Szakszervezetek Szövetsége által végzett kutatás szerint egyébként a munkavállalók 96 százaléka támogatná az új szünnap bevezetését. Szerintük nemzetgazdasági szempontból nem lenne negatív hatása a plusz egy munkaszüneti napnak, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára viszont legutóbb arról beszélt, hogy szerinte 50-70 milliárd forint kiesést jelentene a magyar gazdaságban egy újabb munkaszüneti nap.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.