Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Harmincmilliárd forintot költenek a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványokra, ebben benne van a 2,7 millió utalvány összege, az eljuttatás és a gyártás költsége is – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Magyarországon végre "jobban mennek a dolgok", akkor mindenki érezze az ország erősödését, ezért kapnak, ahogy tavaly, idén is 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok – közölte Rétvári Bence.
Kérdésekre válaszolva közölte, több mint 27 milliárd az utalványok összege és valamivel több mint 2 milliárd forint az eljuttatás és gyártás költsége. Az utalványokat 2018. december 31-ig felhasználni.
Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője azt közölte, az utalványok felét már kézbesítették, vagy megpróbálták kézbesíteni.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Ami valójában egy kármentesítésre szoruló ipartelep.