Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A kormány bőkezűen hozzájárul ahhoz, hogy felújítsák, majd múzeummá nyilvánítsák Gül Baba türbéjét. Stratégia is készül a Magyarországon található oszmán–török kulturális értékek megőrzéséről.
Gül Baba türbéje és környezete a felújítása kerüljön a Külgazdasági és Külügyminisztérium vagyonkezelésébe – erről döntött a kormány. A kedden közzétett határozat egyúttal kimondja, hogy a budai épületegyüttest és környezetét a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány „működtesse”.
Az egyik érintett ingatlanon a fővárosi önkormányzatnak ingyenes használati joga áll fenn, ezt felül kell vizsgálni. Balog Zoltán miniszternek arról kell gondoskodnia, hogy a majd megnyíló intézményt múzeummá nyilvánítsák. Minderre jövőre és az azt követő években évi 700 millió forintot szánnak, sőt előkészületekre még a 2017-es költségvetésből is 18 milliót. Ezen túl a kormány azt is elhatározta, hogy „stratégia kerüljön kidolgozásra a Magyarországon található oszmán–török kulturális értékek megőrzése tekintetében”.
Ennél meglepőbb az az ehhez kapcsolódó kormányrendelet, amely szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyes feladatait a jövőben „a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány közreműködésével látja el”. Ezek a feladatok a következők: „közreműködik Magyarország gazdasági érdekeinek külföldön történő érvényesítésében, az ehhez kapcsolódó kereskedelem-fejlesztési tevékenységben és a kedvező Magyarország-kép kialakításában”; „irányítja a turizmusdiplomáciai feladatok végrehajtását”; „a kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve irányítja a kulturális és tudománydiplomáciai tevékenységet”, például „népszerűsíti a magyar kultúra, oktatás és tudomány eredményeit, beleértve a határon túli magyar kultúrát, oktatást és tudományt”.
A rendelet nem azt mondja, hogy a magyar–török vagy szélesebben az iszlám államokkal fenntartott kapcsolatok alakításába kell bevonni a Buda 1541-es bevételekor meghalt harcos muszlim dervis nevét viselő alapítványt, hanem a miniszter idézett feladatainak ellátásába általában.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.