Gulyásék nem aggódnak a Fidesz támogatottsága miatt, nem halasztják el a választást – élőben a kormányinfó
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
A Mészáros Alapítvány első éve alapján a felcsúti polgármester kevésbé nagyvonalú, mint amennyire szavazatmaximalizáló lokálpatrióta.
Egyetlen pályázatával eddig nagyjából le is tudta a legnagyobb milliárdosoktól elvárt jótékonykodást Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, aki 100 millió forinttal tavaly májusban hozta létre saját alapítványát. A Mészáros Alapítvány idén májusig 55 millió 850 ezer forintot fizetett ki havi 50 ezer forintonként 126 olyan diáknak, aki felsőfokú tanulmányait a Vál-völgy valamelyik településének lakosaként folytatja. Ez nem túl nagy összeg, a Mészáros-birodalom tulajdonosai már 2015-ben mindössze hat nap alatt megkerestek ennyit abból az osztalékból, amelyet a jól jövedelmező közbeszerzési megbízások profitjából fizettek ki maguknak. Tavaly pedig már a família napi átlagos bevétele is nagyobb lehetett ennél, hiszen Mészáros vagyona csaknem ötszörösére ugrott, és a családi cégek árbevétele is megsokszorozódott.
Felcsút neve helyett azonban lassan érdemes lesz megjegyezni egy másik földrajzi egységét, az alapítványnál is felbukkanó Vál-völgyét. Korábban még csak a felcsúti képviselő-testület és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia tisztségviselőinek névsora hemzsegett a Mészárosoktól és Flierektől, akik ugyancsak az Orbán-érában tollasodtak meg. A kistelepüléseket elsorvasztó parlamenti döntés alapján azonban 2013 márciusától már Felcsút adja a közös polgármesteri hivatalt a Váli-víz közelében fekvő Alcsútdoboznak, Csabdinak, Tabajdnak és Vértesacsának. A híres-neves kisvasutat is a Vál körüli lankákról nevezték el. A Mészáros Alapítvány pedig úgy határozta meg a célját, hogy a Vál-völgyi Felcsút, Alcsútdoboz, Tabajd, Vál, Vértesacsa és Kajászó településeket akarja támogatni, részben a felsőoktatás, részben a településfejlesztés területén.
Ennek megfelelően indokolta a kuratórium az első ösztöndíjpályázatát is: utánpótlást szeretne a diplomát igénylő állásokra. A kuratórium elnöke Mészáros Lőrinc felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla. A testület tagja pedig a térség közös polgármesteri hivatalának jegyzője, Sisa András, valamint a Puskás Akadémia nevelőtanára, Mácsodi Ferenc, aki egyben a felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola intézményi lelkésze. Sisa volt az, aki egy hónapja jogsértő módon kiküldte a felvételt készítő újságírókat a felcsúti képviselő-testület üléséről. Mácsodi pedig a fociakadémia indulójának szerzője; ennek a nótának a refrénje is a völgységhez szól: „Felcsút, Felcsút, győzni fogunk / Felcsút, Felcsút, kis hely, nagy játék / A Váli-völgy szíve teérted dobog, / minden gól ajándék.”
A völgy sorsa legalább annyira Orbán Viktoron múlik, mint Mészáros Lőrincen. A kormányfő személyesen irányítja Etyek, valamint a Szent László- és a Vál-völgy területfejlesztéséért 2016 januárjától felelős miniszterelnöki biztost, Tessely Zoltánt. Ő 2008-tól Bicske fideszes polgármestere volt, majd a térség országgyűlési képviselője lett, felesége, Czéghér Ildikó pedig 2007 és 2009 között tulajdonostársa volt az Orbán-vő Tiborcz István családjának az ES Hungary Kft.-ben. Amikor tavaly ősszel 3,7 milliárd forintra tornázták fel az etyeki és völgységi fejlesztésekre tervezett bő kétmilliárd forintot, Tessely Facebook-posztja úgy emlékezett meg erről, hogy a forrást „a kormánynak és a miniszterelnöknek köszönhetően” emelték meg. A döntés remekül illeszkedik a Mészáros Alapítvány területfejlesztési céljaihoz, miközben átlép olyan településeken, amelyeket nem Fidesz-közeli személy irányít. Óbarok például hiába fekszik a Vál mentén, évek óta egy fillért sem kap. Idén április végével le is mondott a polgármester, Borbíró Mihály, hogy a júliusra kiírt időközi választáson olyan jelölt győzhessen, aki jobban beleillik a térség politikai arculatába.
Az adakozásban addig is a fokozatosság elvét érvényesíti a Mészáros család. Az alapítvány az ősztől várja az újabb pályázókat a felsőoktatási ösztöndíjra. Azt szeretnék, ha legalább kétszázra bővülne a támogatottak száma. Tervezik, hogy a jövőben dotálják a legjobban tanuló felsősök családját is az általános iskolákban, egy hónap múlva pedig a harmadik Vál-völgyi zsúron tehetségkutató versenybe szállnak be. Keresik a völgy arcát, aki ezúttal várhatóan nem Orbán Viktor lesz.
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter válaszol az újságírók kérdéseire.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Építő és aknamentesítő egységek érkeznek a kurszki régióba.