Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Sok volt a panasz a 40-es számokra, mert a hívások sokszor többe kerültek, mint egy belföldi hívás. Az internet és a mobiltelefonok elterjedése is megpecsételte a kék számok sorsát.
Január 1-jétől már nem használhatóak Magyarországon a 40-es hívószámok, az úgynevezett kék számok, a 40-es számokat használó cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, és jellemzően a 80-as zöldszámok vagy a vezetékes földrajzi számok mellett döntöttek – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pénteken.
A 40-es számokat főként nagy ügyfélkörrel rendelkező cégek, például a közüzemi szolgáltatók, bankok vagy fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások használták ügyfélszolgálati számként.
A hatóság mindenkinek azt javasolja, hogy az új elérhetőségekről az érintett cégek honlapján tájékozódjanak.
Korábban a kékszámok hívásdíjával kapcsolatos, fogyasztói panaszok vezettek oda, hogy az NMHH előírta a szolgáltatás magyarországi megszüntetését egy 2016-os rendeletében, a kivezetés pedig a fogyasztók érdekeit képviselve két lépcsőben valósult meg. Erre azért volt szükség, mert a hatályos szabályozás ellenére a hívó és a hívott előfizető között elosztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívóra, vagyis az előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.
A kék számokat 1997-ben vezették be, hogy az akkori, többségében vezetékes telefont használók a számot az ország bármely pontjáról ugyanannyiért, a helyi hívás díjáért hívhassák. Ez úgy valósulhatott meg, hogy a helyi és a távhívás díjkülönbözetét a hívott oldal fizette.
A mobiltelefonálás elterjedésével viszont a helyi hívás fogalma értelmét vesztette, a kék számok hívásáért a szolgáltatók különböző díjakat számláztak ki, és gyakran a kék számok hívása többe került, mint bármely más belföldi hívás. Emiatt a szolgáltatás éppen a lényegét, a kedvezményes díjú információcsere lehetőségét vesztette el.
A 40-es számok jelentőségének csökkenéséhez az is hozzájárult, hogy ma már az ügyfélszolgálatok elérhetőségét a cégek más módon, így például e-mailben, internetes hívással, közösségi oldalakon keresztül vagy akár chatszolgáltatással is biztosíthatják a fogyasztók számára, ráadásul ingyen – olvasható az NMHH közleményében.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.