Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Megihlette a Valentin-nap a Központi Statisztikai Hivatalt, szép illusztrációt készítettek a házasságok számáról. Összeadni viszont elfelejtették a hónapokat.
A KSH kigyűjtötte, hogy hány házasságot kötöttek 60 évvel ezelőtt, illetve tavaly, mindezt hónapokra lebontva. Az ábrán kiemelve látható az a két hónap, melyben 1957-ben és 2017-ben a legtöbben házasodtak.
Ebből kiderül, hogy míg 1957-ben a legtöbben novemberben házasodtak, 2017-ben inkább az augusztust találták erre alkalmasnak a párok. Kár, hogy nem adták össze a hónapokat, mert így kiderült volna, hogy míg 1957-ben csaknem százezer (összesen 97.992), addig 2017-ben szinte feleannyi (50.563) házasságot kötöttek. A 2017 első tizenegy hónapjában megkötött 48 187 házasság ráadásul 2,5 százalékkal volt kevesebb az előző év azonos időszakában regisztráltnál.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell érnie egy „humánerőforrás-fölényt”, és jó úton is vagyunk ehhez, mert mi költjük a legtöbbet oktatásra. Az adatok szerint ez sajnos nem igaz.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.