Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A komplexum a tervek szerint 2022-re épülhet fel.
Tavaly decemberben mutatta be a Zuglóba, a Millenáris és a Kisstadion helyére tervezett jégcsarnok, hivatalos nevén a Nemzeti Korcsolyázó-központ látványterveit Kósa Lajos, a sportági szövetség elnöke.
Akkor a tárca nélküli miniszter azt mondta, a nemzetközi tervpályázatot megnyert Bord Építész Stúdió Kft.-vel idén januárban köthet szerződést a beruházást végző Nemzeti Sportközpontok a kiviteli tervek elkészítésére.
Egy friss közbeszerzési hirdetményből – amelyet a 444.hu szúrt ki – azonban az derül ki, hogy a részletekről csak a közelmúltban, március 29-én sikerült megállapodni. Ennek értelmében az építésziroda több mint 2,3 milliárd forintért dolgozhatja ki a létesítmény bontási, építési engedélyezési és kiviteli tervdokumentációját.
A komplexum kialakításának becsült költségvetése 43 milliárd forint, erről a számról azonban Kósa azt mondta, szerinte nem alkalmas az iránymutatásra, mert a tényleges beruházási költségekről csak az engedélyes tervek elkészülte után érdemes beszélni.
Az elképzelések szerint lesz benne
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.