Kíméletes kilépés, súlyos csapás vagy egyenesen végítélet
– a Sunday Times írása szerint ez a három opció lehetséges Nagy-Britannia számára, ha a brexit kereskedelmi megállapodás nélkül következik be. London tárgyalásai az uniós 27-ekkel lassan zajlanak, elképzelhető, hogy megállapodás nélkül érkezik el a szigetország a kiválásig. Márpedig a közepes rossz verzió is azt jelentené, hogy
az első napon összeomlana Dover kikötői forgalma, napokon belül elfogyna az élelmiszer a skót és cornwalli áruházakban. Ezeket a területeket a királyi légierő kénytelen lesz a levegőből ellátni.
Két hét után azonban a gyógyszerek egy része és az üzemanyag is elfogyna. A Brexitért felelős minisztérium visszautasította a jelentést, szerintük egyik változat sem következhet be.