Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány magyar kormánytámogatásokat oszt szét.
Szeparatizmus gyanújával büntetőeljárást indított az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány ellen – közölte az alapítvány, amely a kárpátaljai magyar közösség elleni újabb támadásként értékelte az ügyet.
Az MTI-hez is eljuttatott közlemény szerint az alapítvány felháborítónak tarja, hogy az Európai Unióba tartó Ukrajna az EU-ból érkező támogatásokban az ország területi integritásának veszélyét látja. Az alapítvány leszögezi, hogy az ukrán törvényeknek megfelelően, hivatalosan bejegyzett szervezetként működik Kárpátalján.
A központ főleg a megyében élő vállalkozókat támogatja, és segíti a nehéz gazdasági körülmények között élő lakosságot a szülőföldön való megmaradásában és boldogulásában.
Az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programot 2016-ban indította a magyar állam és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kárpátaljai magyar vállalkozások támogatása, a közösség gazdasági helyzetének javítása céljából. A magyar kormánytámogatást pályázati úton az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítvány osztja szét.
A kárpátaljai magyar intézmények hatósági vegzálása tavaly márciusban kezdődött. Akkor az SZBU a Keleti Partnerség Program lebonyolításával foglalkozó iroda tevékenységével kapcsolatban kezdeményezett vizsgálatot, amelyet a magyar kormány határozott tiltakozására leállított.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.