Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A 324 forintos euró sem zavarja a Monetáris Tanácsot, nem változtatott az MNB az alapkamaton.
A piacok egész nap azt várták, mit fog lépni az MNB, előrehozzák-e az alapkamat 2019-re várt emelését, hogy ezzel megpróbálják erősíteni a forintot. A Monetáris Tanács végül úgy döntött: nem változtatnak a kamatkondíciókon, marad a 0,9 százalékos, rekordalacsony alapkamat.
A forint napi középárfolyama az euróval szemben már tegnap történelmi mélypontra került. Ma kora reggel óta 324-324,6 forintot kellett adni egy euróért, innen várjuk, mit reagál a piac az MNB lépésére. Közvetlenül a kamatdöntés előtt erősödni kezdett a forint, az MNB bejelentését 323,8-os árfolyamnál vártuk. A döntés után azonnal gyengülni kezdett az árfolyam: egy perccel a bejelentés után már 324,4 forint volt egy euró. Később egy kicsit megnyugodtak a devizakereskedők, de így is 324 forintot kell adni egy euróért.
Legalább ennyire fontos lesz azonban figyelni a kamatdöntés mellé kiadott indoklásra is, ezt délután 3-kor fogja közzétenni a Monetáris Tanács. Gyakran ugyanis nincs is szükség a kamatemelésre ahhoz, hogy erősödjön a forint, elég lehet az is, ha az MNB ebben a kommentárban jelzi, hogy közbeléphet, ha szükség lenne rá.
Az MNB végül azt írta: az előző kamatdöntés óta eltelt időszakban a nemzetközi pénzügyi piaci hangulat „erősen változó volt”. Szerintük azonban a helyzetnek külső okai vannak: a kockázatvállalási hajlandóságot a globálisan meghatározó jegybankok monetáris politikájával kapcsolatos várakozások, az európai belpolitikai események, illetve a nemzetközi kereskedelempolitikával kapcsolatos fejlemények befolyásolták.
A Monetáris Tanács megítélése szerint az inflációs cél fenntartható eléréséhez a laza monetáris kondíciók fenntartása szükséges
– írták.
Arról, hogy miért gyenge a forint, itt olvashatnak bővebben, de összegyűjtöttük azt is, milyen hatásokkal járna, ha az MNB alapkamatot emelne. Az import áruk vásárlói, az autósok, és azok, akik még nem váltottak eurót a nyugati nyaralásra, azért szurkolhattak, hogy legyen kamatemelés, ez azonban sokak hitelének törlesztőrészletét is megemelné.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.