Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Bírósági végrehajtást is kértek a tárca ellen.
A Hír Tv vendége volt Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója. A korrupció ellen küzdő civil szervezet vezetője az interjúban bejelentette: feljelentették a Pénzügyminisztériumot és bírósági végrehajtást kértek a tárca ellen. A szervezetnek nem tetszett, hogy a tárca jogelődjétől, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól már régóta próbálják megtudni, mennyit költöttek egyes cégek adózás helyett tao-támogatásokra, de választ a mai napig nem kaptak.
Sejtettük, hogy a nagy cégek, melyeket a 2010-es hatalom készen kapott, egyfajta honoráriumként fizetnek sporttámogatást politikailag fontos sportcsapatoknak, részben pedig az új arisztokrácia cégei az egyik zsebükből a másikba juttatnak pénzeket.”
– mondta az interjúban Ligeti. A szervezet jogi igazgatója szerint a minisztérium tagadja, hogy lenne adatuk, noha ezt az adatszolgáltatást jogszabály írja elő.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A 30 százalékos vámfenyegetés megfelezéséért cserébe az unió vállalta, hogy 750 milliárd dollárért vesz energiát az USA-tól, és 600 milliárd dollárnyi új befektetést hajt végre az Egyesült Államokban.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész.