Gyükeri Mercédesz
Gyükeri Mercédesz

Nem lesz jó világ, ha nem sikerül jövő márciusig megegyezni a Brexit feltételeiről, márpedig erre komoly az esély. A londoni kormány mondogatja, hogy nem szeretne egyezség nélkül távozni az EU-ból, de hogy ez lehetséges, abban maga sem biztos, ennek biztos jele, hogy elkezdte felkészíteni a népet a legrosszabbra. Nyugtatni szeretne, de nem kizárt, hogy az ellenkezőjét éri el.

  • 70 pontban részletezi a brit kormány azt, mi történik, ha megegyezés nélkül történik meg a Brexit, ebből 25-öt tett közzé
  • Komoly gond lehet a kereskedelemben, az átutalásoknál, de a nyugdíjak kifizetése is bizonytalanná válhat.
  • A „no deal” az eddig emlegetett átmeneti intézkedéseket is lenullázza.
  • Nem tudni semmit arról, mire kell számítaniuk az európai diákoknak vagy éppen a légitársaságoknak.

Nem lehet azzal vádolni a brit kormányt, hogy ne tárná a szigetország lakói – köztük majdnem négymillió uniós állampolgár – elé a Brexit ezer árnyalatát. Az EU-ból való kilépésről döntő, 2016 júniusában rendezett népszavazás óta

  • először úgy döntött, hogy egyszerűen kilép az unióból,
  • aztán bedobta a kemény Brexitet, vagyis a totális szakítást,
  • aztán amikor kiderült, hogy az nem megy az ír-északír határ lezárása nélkül, született egy javaslat egy félig puha Brexitről.

És mivel 26 hónappal a referendum után még azt sem tudjuk, hogy lesz-e egyáltalán megállapodás, a kabinet úgy döntött, 70 pontban taglalja, mi történik, ha ez így marad.

A csütörtökön közzétett 25 technikai dokumentumból raktuk össze, mi történhet a magyarokkal, ha 2019. március 29-én az Egyesült Királyság 46 év EU-tagság után kilövi magát az űrbe.

Oktatás

Rossz hír, hogy egyelőre nem közölt semmit a brit kormány arról, 2019 őszén a mostanihoz hasonló feltételekkel kezdhetik-e majd tanulmányaikat náluk az uniós államok fiataljai. Ha abból indulunk ki, hogy még az átmeneti – 2020 végéig tartó – időszakról sem sikerült megegyezni, ebben aligha lehet reménykedni.

©

Az Erasmus+ rendszerből is kieshet az ország, és nemcsak a brit egyetemisták nem indulhatnak az uniós ösztöndíjjal neki Európának, hanem a brit intézmények sem fogadhatnak diákokat 2020 után (vagyis a mostani uniós költségvetési keret lejártakor).

Ez azt jelenti, hogy magyarok sem mehetnek a szigetországba az uniós ösztöndíjjal. Jó hír, hogy legalább a futó projekteket be lehet fejezni, és 2018 őszén még gond nélkül lehet pályázni.

Kutatás

Az uniós kutatás-fejlesztési forrásokat a Horizon 2020 programban sokszor többnemzetiségű konzorciumok kapják. A brit kormány ugyan garantálja a brit résztvevők támogatásának folyósítását, ez azonban nem terjed ki más országbeli résztvevőkére. Ez akár ahhoz is vezethet, hogy a csapat nem teljesíti a pályázat előírásait, így elveszíti a pénzt.

Kereskedelem

Ez az a terület, ahol kb. fogalma sincs senkinek arról, mégis mi fog történni, emiatt itt lehetnek a legnagyobb zavarok. A mostani szabadkereskedelem helyett ugyanis regisztrációra, engedélyekre, vámárunyilatkozatra lesz szükség, ellenőrizhetik az áruforgalmat a határon és még fizetni is kell vámot a szállítmányok után – ha nincs megegyezés, akkor a WTO mostani tarifarendszere alapján. A mostani dokumentum szerint az előzetesen elvárt regisztráció feltételeit sem tisztázta még a kormány, ez az év végéig várható.

©

Ennél is problémásabb lehet az áfafizetés, amely most a belső piac szabályai szerint működik, vagyis ezzel csak a végső célpont helyén kell foglalkoznia a forgalmazónak. Azt mindenesetre tisztázza a londoni kormány, hogy az áfa akkor is megmarad, ha kilép az ország (és nincs egyezség), hiszen túl jó bevételi forrás ahhoz, hogy csak úgy lemondjanak róla.

Változtatásokra azonban mindenképpen szükség lesz az adminisztrációban. És ez érvényes azokra is, akik szolgáltatást nyújtanak az országban – legyen szó akár olyan magyarokról, akik közösségi adószámmal kereskednek vagy szolgáltatnak Nagy-Britanniában.

A szállítás sem lesz egyszerű, hiszen ahhoz is engedélyeket kell kérniük a fuvarozóknak mindkét irányban. A cégeknek azt javasolják, most gondolják végig, akarják-e ezt – többségüknek nyilván fogalmuk sincsen a rendszerről.

©

A kereskedők persze régen átgondolták már, és volt, hogy áruhiánnyal riogatták a szigetország lakóit. Dominic Raab szerint eléggé valószínűtlen, hogy katonák kellenek majd az élelmiszerek elosztásához – persze a mostani dokumentumban is sűrűn ismételgetik azt, hogy a no deal mennyire valószínűtlen.

Más kérdés, hogy a kereskedelem egy esetleges kemény Brexitről szóló megállapodás esetén sem lesz könnyű, hiszen annak a lényege éppen az, hogy a britek sutba vágják a belső piaci tagságukat. Rossz hír, hogy ehhez képest az unióval való kereskedelem jövőbeli gyakorlati rendszerét sem dolgozták még ki Londonban.

Bizonyos termékek kereskedelmét tovább nehezítheti, hogy ahhoz új engedélyekre is szükség lehet. A fegyverek miatt annyira nem aggódunk, de például a sugárzó anyagoknál is ez a helyzet – ez egyes terápiák esetében gondot okozhat.

Gyógyszerek

Gyógyszerhiány azért nem várható, mivel a brit hatóságok a Brexit után is elfogadják majd az unióból érkező szerek uniós engedélyét – áll a dokumentumban. Ennek némileg ellentmond a mostani csomag egy másik dokumentuma, amely szerint hat hétre elég gyógyszertartalék felhalmozására kérik az ágazatot. A vérellátás már más dolog, ott a szigetország kikerül a mostani európai rendszerből.

Más a helyzet az exporttal, hiszen a jövőben kétszer is engedélyeztetni kell majd a szereket.

Pénzügyi szolgáltatások

Az igazi para itt lehet. Először is nehézkessé és drágává válhat a rendszer, az EU ugyanis eléggé kiterjedten szabályozza ezt a területet, az elmúlt években ennek részeként például felgyorsította és olcsóvá tette az országok közötti átutalásokat.

Ez egy pillanat alatt megszűnhet, hiszen ha nincs megállapodás, akkor az EU-n kívüli országokkal meglévő szabályok lépnének életbe. Ez például azzal jár, hogy jelentősen nőhet a tranzakció költsége és lassulhat is a folyamat.

A kormány egyelőre egy átmeneti rendszer kialakítását tervezi, főleg annak érdekében, hogy a jelenleg szerződéses kapcsolatban állók között ne lassuljon a pénzmozgás. A magánszemélyek esetében azonban nem csak az átutalás drágulhat meg, de a kártyás fizetés is.

©

Ennél is komolyabb problémát jelenthet az, ha a brit pénzügyi szektor elveszíti az úgynevezett egységes európai útlevél jogát, vagyis nem biztosíthat szolgáltatásokat uniós ügyfelek számára. Így semmissé válhatnak a szerződések – a befektetéseken és kölcsönökön kívül például a bankszámlák és biztosítások esetében is. Ez azzal járhat, hogy a megszerzett magánnyugdíjukhoz sem férnek hozzá a kedvezményezettek. (A társadalombiztosítási ellátás, így az állami nyugdíj folyósításának változásiról szintén nem tudni még.)

Ezt a problémát a cégek egyelőre maguk igyekeznek orvosolni például azzal, hogy leányvállalatokat alapítanak uniós országokban – jegyzi meg a londoni kormány.

Dolgozók jogai

A kilépés után – ha nincs megegyezés – a brit törvények lesznek érvényesek a szigetországban munkát vállalókra. Vagyis szó sincs arról az átmeneti időszakról, amelyről már szóbeli megállapodás született, és amelyik 2020 végéig a mostanival azonos jogokat biztosít (ennek részeként azt is, hogy munkaügyi viták esetén az EU jog őre, az Európai Bíróság dönthet). A mostani dokumentum azonban igyekszik mindenkit megnyugtatni: ezek bizonyos területeken szigorúbbak is az uniós jognál. (Azt nem részletezik, ez mit is jelent.)

Román munkavállaló Angliában
©

Kérdés, hogy mi történik, ha egy cég fizetésképtelenné válik. A dokumentum szerint a mostani jogok illetik majd meg a dolgozókat (erről egy brit jogszabály rendelkezik), a People’s Vote csoport elemzése azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a jogszabály semmire nem garancia.

Jön a világvége?

A forgatókönyveket elnézve leginkább abban bízhatunk, hogy születik valamiféle megegyezés – arra jelenleg még ennél is kisebb az esély, hogy egy újabb népszavazáson az egészet visszavonják.

Dominic Raabb nemrég arról beszélt, hogy a no deal kockázata 60 százalék, most viszont azt látjuk, hogy a megállapodás esélye egyszerre nő és csökken. Optimisták lehetünk, mivel elődjével ellentétben a brit kormány új illetékese, Dominic Raab láthatóan nyitott a tárgyalásra az EU-val. Szorít viszont az idő, hiszen októberig meg kellene egyezniük a feleknek mindazon kérdésekben, amelyekben több mint két éve nem sikerült előrelépniük.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!