„Arra emlékszem, amikor félbeszakadt a Kacsamesék, arra is, ahogyan szeptember 11-én néztük a tévét. Ha most azt kérnéd, hogy emlékezzek vissza, mit csináltam, amikor elkezdődött 2008-ban a válság, semmit nem tudnék mondani, csak azt, ahogy októberben Gyurcsányon röhögtünk, ahogy azt magyarázta, ez nem fog hozzánk begyűrűzni. Ma már nem nevetnék." Így emlékezett vissza a most 33 éves Ádám arra, végzős egyetemistaként mit vett észre a világgazdasági válság kezdetéből. A legtöbb kortársa ugyanígy van ezzel, de szinte mindannyian nehéz éveken vannak túl.

AP / Kirsty Wigglesworth

 Szombaton volt tíz éve, hogy a Lehman Brothers összeomlásával megkezdődött a válság, mi pedig azokat kérdeztük, akiknek ekkor kellett volna elkezdeniük a munkát. Tényleg nincs nehezebb, mint 2008-2009-es frissdiplomásnak lenni?

Én hónapokig csak nyertem a válságon

– mesélte Ádám. Egy végzős corvinusos hallgató ekkor a tökéletes választás volt a cégeknek: örömmel ment a gyakornoki programra, sokkal kevesebbet kellett fizetni neki, mint a teljes állásban dolgozóknak, bármennyi pluszmunkát elvállalt, és még csak családja sem volt, amire hivatkozva bármi előnyt kérhetett volna. A baj akkor kezdődött, amikor 2009 nyarán lediplomázott, és azt vette észre: nincs, aki felvenné teljes munkaidőre dolgozni.

Pexels / Pixabay

„Ígérgették, hogy a gyakornokokkal szerződni fognak egyetem után is, de aztán inkább hozták helyettünk a még fiatalabbakat, semmi pénzért. Jött fél év mamahotel és kilátástalan munkakeresés, akkor nagy nehezen találtam egy állást a tanult szakmámban, olyan fizetésért, amit két éve még megalázónak éreztem volna. Ott megragadtam, és 2015-re sikerült eljutni oda, hogy már többet keresek, mint a magyar átlag” – mesélte.

„A válságnak köszönhetem, hogy dr.-ral kezdődik a nevem” – ez már a szintén 33 éves Eszter példája arra, hogy mindenből ki lehet hozni valami jót. Ő ugyanis 2008-as friss diplomásként annyira nem talált munkát, hogy jobb híján beadta a jelentkezését a doktori képzésre, „ne szépítsünk, nem a tudásvágy, hanem a 90 ezres ösztöndíj miatt”. Most már úgy érzi, ez a legjobb dolog, ami történhetett vele, legalábbis a szakmájában.

A munkán kívül viszont ő is úgy gondolja, hogy éveket vett el az életéből a válság. Ha lett volna anyagi biztonság, 2011-2012 körül már bátran gyereket vállalt volna, így lett ebből 2017.

Fazekas István

A saját lakás vásárlása pedig a lázálom kategória számára, úgy is, hogy neki és a férjének is van stabil állása. Pedig ha az évtized elején lett volna annyi pénzük, mint most, belevágtak volna egy lakáshitelbe, most inkább fizetik az egyre emelkedő lakbért. De még így is „világ mázlistájának” érzik magukat, amiért találtak olyan albérletet, ahol megtűrnek kisgyerekes családot.

Eszter és Ádám abból a szempontból szerencsések, hogy stabil családi háttér állt mögöttük. A 2008-ban az ELTE-n utolsó évét kezdő Réka nem úszta meg ilyen könnyen, az ő szülei épp 2006-ban vettek fel egy frankhitelt. Hogy vissza tudják fizetni, ő is kénytelen volt elvállalni az első munkát, ahova hajlandóak voltak felvenni bárkit is, egy szupermarketben állt be kasszázni. Viszonylag hamar úgy döntött, hogy ebből lehetetlen megélni, így Londonba költözött, ahonnan bőven tudott hazaküldeni pénzt. Azóta is ott él, hazajönni esze ágában sincs. A rövid távú célja, hogy még a Brexit előtt megkapja a brit állampolgárságot. Pénzt pedig még mindig havi rendszerességgel utal a most már nyugdíjas szüleinek, már csak azért is, mert a hitelt még mindig nem sikerült teljesen visszafizetniük. De legalább a házuk megmaradt.

Mit mondanak a számok?

Jól vagy rosszabbul élnek-e a magyarok most, mint 2008-ban? Amikor egy korábbi cikkünkben erre kerestük a választ, nem lehetett egyértelműen igennel vagy nemmel felelni, az mindenesetre látszik, hogy nem volt könnyű az előző tíz év. A képzeletbeli „középső magyar”, akinél az ország fele jobban, fele rosszabbul él, alig van most jobb helyzetben, mint tíz évvel ezelőtt, az ingatlanpiac most tért vissza oda, ahol 2008-ban tartott, a gyerekek helyzete nem sokat javult, a nyugdíjasok pedig elszegényedtek. De mit mondanak a számok az akkori huszonévesek, a mostani harmincasok helyzetéről?

MTI / Szigetváry Zsolt

A fiatalok munkanélkülisége hatalmasat ugrott, amikor elkezdődött a válság. 2008-ban a 15-29 évesek munkanélküliségi rátája 5,7 százalékos volt (akik tanultak, azokat nem számolták ide természetesen), 2009-ben már 7,5 százalékos. A mélypontot 2012-ben értük el, 8,5 százalékkal. Az akkori pályakezdők adatai most már csak az idősebbekével együtt látszik, a 25-54 év köztiek 3,2 százalékos rátája alapján azért a legtöbben tényleg találtak munkát. Más kérdés, hogy a közmunkások is sokat kozmetikáznak az adatokon, de ez azért leginkább nem a diplomásokat érinti.

A gyerekvállalás időpontja is kitolódik, ez pedig azt is magával hozza, hogy kevesebb gyerek születik. Ennek nem csak a válság az oka: már 2009-ben is arra panaszkodtak a kutatók, hogy az nők az első gyereküket 28 évesen vállalják, öt évvel később, mint 1990-ben. Sőt, a KSH Demográfiai portréja szerint már legalább nem nő tovább az átlagéletkor az első gyerek születésekor, viszont a húszas évek közepén elhalasztott gyerekvállalást nem pótolják később.