szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Tízezer eladó hiányzik a hazai kiskereskedelemből, ami önmagában is durva, nemhogy a karácsonyi bevásárlási láz előtt.

Karácsony 2018
Belevágtunk ismét, karácsonyra készülünk. Nem is nagyon tehetünk mást, hiszen közeledik, érkezik, mi pedig várjuk. Még akkor is, ha tudjuk, mennyit rohangálunk majd előtte, hányszor szeretnénk túl lenni rajta. De közben szeretjük, és ez a lényeg. A magunk részéről úgy döntöttünk, elkísérjük olvasóinkat vásárolni, ott leszünk, ha főz, ajándékot csomagol, beleszólunk, tippeket adunk. Fogadjanak el útitársnak!
Friss cikkek a témában

A tavalyi év azonos időszakához képest tízezerrel, de az idei év elejéhez képest is ötezerrel csökkent a boltokban foglalkoztatott alkalmazottak létszáma, ami nem sok jót vetít előre a karácsonyi vásárlásokra nézve – szúrta ki a blokkk.com összeállítását a Pénzcentrum.hu.

A lap cikke szerint az alkalmazottak száma annak ellenére mutat (folyamatosan) csökkenő tendenciát, hogy a szektorban foglalkoztatottak átlagkeresete egyértelműen nőtt az utóbbi években: a boltok fizikai dolgozóinak havi bruttó átlagkeresete 2015-ben még 148 ezer forintos fizetése 2016-ra 161 ezer, 2017-re 191 ezer forint volt, 2018-re pedig már 217 ezer forintra nőtt, ami három év alatt közel másfélszeres (46,6%) növekedés. 

A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy ezek a számok csak a négy főnél nagyobb vállalkozásokra igazak, a kisebbeknél feltételezhetően az átlagnál alacsonyabbak a bérek.  A nagyobbaknál viszont 248 ezer forint is lehet a havi bruttó átlagkereset – feltehetően emiatt nagy is a mozgás az eladók körében a boltok között.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videó: Két perc alatt képbe hozzuk a szaúdi dróntámadásról és az olajválságról

Videó: Két perc alatt képbe hozzuk a szaúdi dróntámadásról és az olajválságról

Földön fekvő kerekesszékest rugdosott a borsodi kórház dolgozója – videó

Földön fekvő kerekesszékest rugdosott a borsodi kórház dolgozója – videó

Karácsonnyal közös videót posztolt Kálmán Olga

Karácsonnyal közös videót posztolt Kálmán Olga

Összeült Trump és Zuckerberg, hogy az internet szabályozásáról beszéljenek

Összeült Trump és Zuckerberg, hogy az internet szabályozásáról beszéljenek

180 milliós céggel száll be az egykori Európa-bajnok kalapácsvető a teniszüzletbe

180 milliós céggel száll be az egykori Európa-bajnok kalapácsvető a teniszüzletbe

Nagy Gábor: Miénk ez a cirkusz

Nagy Gábor: Miénk ez a cirkusz