Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A vendégéjszakák száma el fogja érni a 31 milliót 2018-ban, ezzel minden idők legjobb évét könyvelhetjük el majd a turizmusban az év végén – hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pénteken a turizmus idei eredményeiről tartott sajtótájékoztatón.
Az ügynökség vezetője kifejtette: ebben az évben a legjobb karácsonyi időszakot fogja elkönyvelni a turizmus-vendéglátás szektor, Budapesten és vidéken is megteltek már a szálláshelyek.
2010 óta nő a magyar turizmus árbevétele, azóta emelkedik a vendégek és vendégéjszakák száma is. 2010-hez képest 2017-ig 51 százalékkal nőtt turisták száma, és megduplázódott a turizmusból származó árbevétel. A turizmus adja a nemzetgazdasági össztermék 10 százalékát, így a szektor 10 százalékos növekedése egy százalékos GDP-emelkedéssel jár együtt. A statisztikai hivatal mérései szerint az idén csak októberben közel 10 százalékkal növekedett a belföldi turisták száma, és például 30 százalékkel emelkedett az Egyesült Államokból Budapestre érkezők száma.
"A számokból az látszik, hogy egyre több turista érkezik Magyarországra és mi magyarok is egyre többet utazunk belföldön" – mondta Guller, aki szerint Budapest biztonságos úti cél, amelyet egyre többen választanak a külföldiek közül. A magyarok pedig alapvetően olyan turisztikai célpontokat kedvelnek, ahol gyógyhelyek, gyógyvizek találhatóak. Guller tapasztalatai szerint egyre népszerűbb utazást ajándékozni karácsonyra, sokan adnak szeretteiknek belföldi hotelekbe szóló utalványt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.