Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Budapesten, a megyeszékhelyeken és a nagyobb vidéki városokban is jelentősen megnőhet a kereslet, ahogy az árak is.
Az, hogy kibővítik a csokot, minden bizonnyal beépül majd a piaci árakba, ez pedig új lendületet adhat az egyébként lassuló ingatlanpiacnak. Az ingatlan.com elemzése szerint „a mostani kilátások szerint országszerte elsősorban az 55-80 négyzetméteres, budapesti, megyeszékhelyen és a nagyobb vidéki városokban lévő lakásoknál okozhat jelentősebb növekedés a keresletben”.
A most bejelentett, jogszabályokban még konkrétan nem részletezett intézkedések szerint a kétgyerekes családok 10 millió, a három- és a többgyerekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek már igénybe használt lakás vagy ház vásárlására, és megszűnik a használt lakásokra vonatkozó korábbi 35 millió forintos plafon.
Az ingatlan.com elemzése szerint, ha egy család jogosult a támogatásra, valamint a 10 millió forintos kedvezményes hitelre is, akkor Budapesten 15-20 négyzetméterrel, azaz egy tágasabb szobával vagy akár két kisebb szobával nagyobb lakásba költözhetnének. Debrecenben és Győrben pedig 30 négyzetméterrel nagyobb lakásra lehetne esélyük az érintett családoknak – már ha a mostani árak nem változnának nagyot. Azt már nem tették hozzá, hogy a csok eddig a céljával ellentétes hatást ért el: jobban drágultak az átlagos családok számára elérhető ingatlanok, mint amennyi pluszpénzt fel lehetett venni a vásárlásra, egyedül a gazdagok jártak jól.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.