Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Összesen 250 millió dolláros tőkeinjekciót kapott egy befektetési csoporttól a gyengélkedő kiadó.
Összesen 250 millió dolláros tőkeinjekciót kapott egy befektetési csoporttól az Egyesült Államok egyik legjelentősebb médiavállalata, a Vice Media – tudta meg a The Wall Street Journal. A pénz egy részét Soros György befektetési alapja, a Soros Fund Management állja.
A brooklyni székhelyű médiavállalat az utóbbi időben súlyos anyagi gondokkal küzdött, alkalmazottjaink 15 százalékát el kellett bocsátania. A Vice szóvivője szerint a 250 millió dolláros tőkeinjekciót arra használják, hogy „felgyorsítsák a vállalat növekedését”.
A Vice egyik társalapítója, Shane Smith tavaly mondott le a vállalat vezetéséről, miután kiderült, hogy több alkalmazottat is szexuálisan zaklatott. A vállalat akkor közleményben kért elnézést. Az új igazgató, Nancy Dubuc a bevételek növelését tűzte ki célul, miután a médiavállalat a kezdeti sikerek után folyamatosan veszített népszerűségéből.
Három évvel ezelőtt arról is szó volt, hogy a Vice Magyarországon terjeszkedik, de végül nem lett belőle semmi. Újságíróik tavaly Felcsúton készítettek riportot, akkor Mészáros Lőrincet is megpróbálták megszólaltatni, aki annyit mondott a riporternek: „menjen haza a saját országába és ott kérdezősködjön”, majd azt is a szemére veti, hogy „valószínűleg egy Soros-bérenc”.
A jelenet végül nem került adásba.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.