Trumpnak lett volna más ötlete a Brexit rendezésére

Még korábban azt ajánlotta Maynek, hogy perelje be inkább az EU-t, most is sajnálja, hogy ez nem történt meg.

  • MTI
Trumpnak lett volna más ötlete a Brexit rendezésére

Az amerikai elnök kedden Londonban megerősítette azt a véleményét, hogy a brit kormánynak pert kellett volna indítania az Európai Unió ellen.

Donald Trump előző nap érkezett háromnapos állami látogatásra, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként Londonba, de kedden fogadta őt Theresa May kormányfő a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban.

Tárgyalásaik után tartott közös sajtóértekezletükön May felidézte, hogy Trump a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről folytatott tárgyalások idején javasolta neki az EU elleni pert.

"Mi nem ezt tettük, ehelyett tárgyaltunk, és jó megállapodást értünk el" – tette hozzá. Sajnálkozva említette meg ugyanakkor, hogy a Brexit-megállapodást az ellenzéki Munkáspárt és "más alsóházi képviselők" ellenállása miatt nem sikerült elfogadtatni.

Donald Trump a brit kormányfő e kijelentései után közbevetette, hogy ő peres úton rendezte volna az EU-val a Brexit-folyamatot. "De soha nem tudhatja az ember (...) Lehet, hogy (a brit miniszterelnök) jobb tárgyaló, mint én" – tette hozzá.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.