Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
15 házi gyártású vagon már forgalomban van.
Már a huszadik a MÁV által gyártott IC+ kocsi is elkészül el július közepére, ez a szám pedig 70-re növekedne a jövő év végére, mondta el Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója egy szerda délután tartott háttérbeszélgetésen.
Hibrid motorvonatokat venne a Balaton északi partjára a MÁV-Start
A mozdonycserét spórolnák meg. További 21 emeletes vonatot is szeretnének.
A kormány – mely az IC+ gyártását korábbi határozatában megrendelte – még az idén döntene arról, folytatódjon-e a hetvenedik darab után is az IC+ kocsik sorozatgyártása. A vasúttársaság képviselői szerint összesen 210 darabot gyárthatnának, ennyivel a teljes hazai intercity forgalmat le lehetne bonyolítani.
Az IC+ kocsik miatt korábban azért érte sok kritika a vasúttársaságot, mert az azokat előállító szolnoki műhely lenne felelős a MÁV-Start meglévő kocsijainak a felújításáért is. Azonban a kapacitáshiány miatt sok kocsi tartósan a tárolóvágányokon félreállva pusztult és várta javítását.
Kerékgyártó József elismerte, hogy nem indult olajozottan az új kocsik gyártása, de szerinte már jól halad. Elmondta azt is, kettéválasztották a javítókapacitást a gyártástól, így a félreállított vagonok javítása is felgyorsult.
Az elhangzottak szerint a mintegy 60-70 helyett már csak nagyjából 40 kocsi vár javításra, ami a kocsiállomány mennyiségéhez képest már megfelelő arány, általánosan is ennyit szoktak fővizsgára felkészíteni a műhelyekben, tették hozzá.
Nem lesznek új mozdonyok
Az esményen újságírói felvetésre az is szóbakerült, hogy milyen mozdony fogja majd húzni a 160 km/órás sebességre képes IC+ kocsikat. A vasúttársaság részéről elhangzottak szerint a meglévő összesen 25 Bombardier Traxx típusú mozdony elég lesz erre.
Új mozdonyokra így egyelőre nem írnak ki közbeszerzést, azonban 40 (opcionálisan plusz 45) mozdony beszerzése később szerepel a vasúttársaság terveiben.
Ami viszont azt is jelenti, hogy az ugyanarra közlekedő gyorsvonatokat továbbra is csak 120 km/h-s sebességre képes mozdonyok fogják majd húzni, hiába költöttünk uniós százmilliárdokat arra, hogy a pálya több száz kilométer hosszan 160 km/h-s sebességgel legyen járható.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.
A lap szerint Magyar Péter felemelkedése csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt inog a szék.